Ferenczi István: A fotókon úgy néztem ki, mint egy Dunába fulladt ember, akit két hét után kidob a víz

Mikor jött rá, hogy alkalmas a teste egy 217 kilométeres táv lefutására, nyolcezres szintkülönbséggel, 45 órás szintidővel – a Himalájában?

Sok éven át futballoztam, az elejétől éreztem, hogy jó lennék azokban a sportokban, amelyekben masszív állóképesség kell.

Ráadásul azok közé a játékosok közé tartozom, akik szeretnek és tudnak sokat edzeni.

Aztán 2017-ben viszonylag hirtelen visszavonultam, erőnléti edző lettem, és elkezdtem önmagamat, vagy talán valami mást keresni a futásban.

Mindig csodáltam a robosztus állóképességgel rendelkező embereket, például Kolonics Gyurit, akit a válogatott dunavarsányi edzőtáborában láthattam edzeni.

Emberfeletti munkát végzett.

Solymáron laktam korábban, és rendeztek az emlékére egy félmaratoni futóversenyt, a tiszteletére elindultam.

Felkészülés nélkül…Kiköptem a tüdőmet, miközben azt láttam, hogy előttem az én tempómban fut két ötvenes férfi, kedélyesen beszélgetve.

Ezen jól felhúzhatta magát.

Elkezdtem blogokat olvasni a hosszútávfutásról és kisebb célokat kitűzni.

Például a félmaratont másfél órán belül – 3-4 hónapon belül meglett.

Gondoltam, nézzük meg akkor a maratont – lefutottam, többet is.

Aztán az öt percen belüli kilométerenkénti szintidőt tűztem ki.

Aztán csapatban körbefutottuk a Balatont négy nap alatt, ott ismerkedtem meg Blaskó Misi barátommal, aki rábeszélt az őrültebb távokra, például a vértesi Vércsére, ami egy 103 km-es terepfutó verseny.

Aztán jött az Ultrabalaton hármasban, végül egyedül.

Utána már a komolyabb ultraversenyeket céloztuk, például a 490 kilométeres Athén–Spárta–Athén futást, a nagyjából 285 km-es Milánó-San Remo közti ultratávot vagy a csehországi Devil’s Challenge-t, ahol egy héten át minden nap 100 kilométert teljesítettünk.

A bakancslistára végül felkerült a himalájai The Hell Race, amit a világ legkeményebb futóversenyének tartanak.

Tényleg kemény.

Horváth Júlia / 24.hu 42 óra 46 perc 52 másodperc, ez a szintidő Blaskó Mihállyal, ami az önök kategóriájában 2. helyet ért.

Elégedett vele?

A tiszta szintidőnk 42 óra volt, csak engem kiszedtek a versenyből nagyjából háromnegyed órára a magaslati betegség miatt.

Rengeteget hánytam, és azt mondták, hogy összevissza beszéltem.

Némi pihenés után jobban lettem, és folytathattuk. 12 induló között lettünk másodikok, úgy, hogy öten értek célba.

Az volt a lényeg, hogy szintidőre teljesítsük.

Misivel mindig együtt futunk, de ezt a versenyen kevesen értették, mindenki egyedül fut.

Mi párban értünk be, de nem volt két ezüstérem, úgyhogy kő-papír-ollóval döntöttük el, kié legyen.

Egy indiai srác nyert, aki akkor hagyott le minket, amikor a hallucináció miatt engem leültettek kicsit.

Mély morális kapcsolat lehet önök között, hogy mindig megvárják, segítik egymást.

Nagyon sokszor átsegítettük már egymást a holtpontokon.

Rengeteget edzünk együtt, a másik összes szokását ismerjük, és megegyezik a tempónk, ami mindennek az alapja.

Nagyon szoros baráti kötelék köt össze minket.

Toldi Péter és Szőnyi Ferenc korábban megnyerték ezt a versenyt, Toldi pályacsúccsal.

Kért tőlük tanácsot?

Többször is beszélgetünk.

Peti elképesztően precíz ember, térképen berajzolta, milyen szintkülönbségek voltak a teljes versenytávon résztávokra osztva.

Hogy melyik részen mit evett, mit ivott, egy teljes mappát összerakott, és odaadta nekünk.

A tanácsai nagyon hasznosak voltak.

Óriási kihívás olyan alacsony hegyekkel rendelkező országban felkészülni egy ilyen versenyre, mint Magyarország.

A 2023-ban elhunyt Suhajda Szilárd mesélte korábban, hogy ő a Pilis egyik csúcsára futott fel egy nap többször, illetve a Mátrában is készült a Himalája-expedíciójára.

Ön hogyan készült?

The post Ferenczi István: A fotókon úgy néztem ki, mint egy Dunába fulladt ember, akit két hét után kidob a víz first appeared on 24.hu .