A Wizz Airnél bár eddig is szigorúan tilos volt a fedélzeten tölteni az elektronikus eszközöket, de az iparágban előforduló esetek miatt a légitársaság közleményben ismételte el, hogy az utasok hogyan tudják biztonságban szállítani a lítiumakkumulátorral működő eszközeiket.
Legutóbb vasárnap ütött ki tűz az IndiGo légitársaság egyik Delhiből Csennaiba tartó járatán, de az ehhez hasonló esetek egyre gyakoribbak világszerte.
Mint írták, a legtöbb, mindennap használt elektronikai eszköz probléma nélkül felvihető a repülőgép fedélzetére, néhány esetben azonban különös figyelmet kell fordítani a szállításukra.
A külső akkumulátorok tartalék akkumulátornak minősülnek, ezért feladott poggyászban nem szállíthatók.
Ugyanez a szabály vonatkozik a tartalék lítiumakkumulátorokra is.
Az elektromos cigarettákat szintén tilos feladott poggyászban szállítani, mivel véletlenül bekapcsolódhatnak és túlmelegedhetnek.
A Wizz Air azt javasolja, hogy az utasok a külső akkumulátorokat és az elektromos cigarettákat lehetőség szerint tartsák maguknál az utazás során.
Használni őket a fedélzeten szigorúan tilos, de fontos, hogy kéznél legyenek, hogy könnyen ellenőrizhető legyen, nem melegedtek-e túl.
Kitérnek arra is, hogy az eszközeinket töltsük fel indulás előtt.
Felsorolják, a kézipoggyászban szállítható eszközök közé tartozik a Mobiltelefon Táblagép Laptop Fényképezőgép Külső akkumulátor (power bank) Tartalék lítiumakkumulátor Elektromos cigaretta A mobiltelefonok, táblagépek és laptopok szükség esetén általában feladott poggyászban is szállíthatók, amennyiben teljesen kikapcsolt állapotban vannak, és megfelelően védettek a véletlen bekapcsolódással, valamint a sérülésekkel szemben.
Külső akkumulátorok, tartalék lítiumakkumulátorok és elektromos cigaretták viszont nem helyezhetők el a feladott poggyászban.
The post Közleményt adott ki a Wizz Air a powerbankek miatt first appeared on 24.hu .


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.