Dömsödi Gábor korábbi televíziós műsorvezető nyerte a vasárnapi időközi polgármester-választást a Nógrád megyei Pásztón.
A három független jelölt közül Dömsödi 1596 szavazattal, a voksok 47,42 százalékával végzett az első helyen.
Második lett Kerekes László 1214 szavazattal (36,07 százalék), míg a korábban fideszes színekben politizáló, a Megafon közösségimédia-képzését is kijárt Zeke Tamás 556 voksot (16,52 százalék) kapott a Nemzeti Választási Iroda adatai szerint.
Dömsödi Gábor a NÉVshowR egykori házigazdájaként és az ATV műsorvezetőjeként is ismert.
Pásztót 2014 és 2018 között már vezette , jelenleg pedig a közeli Bokor község polgármestere.
Az eredményre Magyar Péter miniszterelnök is reagált.
A Facebookon magyarul, az X-en angolul gratulált az új polgármesternek, de a harmadik helyezettnek is odaszúrt: „Gratulálok Pásztó új polgármesterének!
És a fideszes indulónak is, aki a három jelöltből a harmadik lett, 16 %-os eredménnyel.” Az időközi választást azért kellett kiírni, mert a várost 2018 óta vezető Farkas Attila (Fidesz–KDNP) júniusban egészségi okokra hivatkozva lemondott.
A 7091 választásra jogosult közül 3385-en mentek el szavazni, ami 47,74 százalékos részvételt jelent.
Összesen 19 érvénytelen szavazatot adtak le. ]]>

Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.