Összefoglaló
GameKapocsAz Altered Carbon írójának köszönhetjük a készülő filmszerű kaland-RPG-t, a .curatortPCGuruIngyen megnézheted a Lámpások első öt percét, ami elég rendesen földhözragadtMagyar VasútHamarosan megkezdődik a kőszegi közlekedési csomópont kivitelezéseMagyar NemzetBajban lehet a Videoton, távolodik a reménybeli befektetőBlikkA Real Madrid ászai után újabb világsztárt hoz el a Fradi Budapestre, de ő már hatalmas téttel bíró meccsre érkezikTelexHárom perc alatt lopták el a hárommilliárd forintot érő festményeket, de olasz rendőrök visszaszerezték azokatBlikk15 év telt el az első randevú óta – Csézy azóta is minden hónapban rózsát kap a férjétőlEuronews MagyarBrüsszel főteréből hatalmas, Japán ihlette virágszőnyeg lettIndexVeszélybe került a Videoton eladása: elakadtak a tárgyalások az amerikai vevővelIndex„Köszönni kellene neki a színházcsinálást, nem megköszönni” – Ókovács Szilveszter megvédte Vidnyánszky AttilátIndexBetelt a pohár a szülőknél, ostrom alatt a Magyar-kormány egyik fontos reformjaNépszavaHúzza az időt az Alkotmánybíróság, de még nagy baj lehet abból, ha elkaszálja az Alaptörvény-módosítást Sulyok Tamás elmozdításárólIndexKármán András reagált az MNB-ügyre: Rendszerszintű változtatások jönnekPortfolioKínai önvezető autók árasztják el Európát: Magyarország szomszédjából indul a rohamInfostartÖngyilkossági kísérletek történnek egy repülőgép-hordozón, van rá magyarázatGameKapocsAz Altered Carbon írójának köszönhetjük a készülő filmszerű kaland-RPG-t, a .curatortPCGuruIngyen megnézheted a Lámpások első öt percét, ami elég rendesen földhözragadtMagyar VasútHamarosan megkezdődik a kőszegi közlekedési csomópont kivitelezéseMagyar NemzetBajban lehet a Videoton, távolodik a reménybeli befektetőBlikkA Real Madrid ászai után újabb világsztárt hoz el a Fradi Budapestre, de ő már hatalmas téttel bíró meccsre érkezikTelexHárom perc alatt lopták el a hárommilliárd forintot érő festményeket, de olasz rendőrök visszaszerezték azokatBlikk15 év telt el az első randevú óta – Csézy azóta is minden hónapban rózsát kap a férjétőlEuronews MagyarBrüsszel főteréből hatalmas, Japán ihlette virágszőnyeg lettIndexVeszélybe került a Videoton eladása: elakadtak a tárgyalások az amerikai vevővelIndex„Köszönni kellene neki a színházcsinálást, nem megköszönni” – Ókovács Szilveszter megvédte Vidnyánszky AttilátIndexBetelt a pohár a szülőknél, ostrom alatt a Magyar-kormány egyik fontos reformjaNépszavaHúzza az időt az Alkotmánybíróság, de még nagy baj lehet abból, ha elkaszálja az Alaptörvény-módosítást Sulyok Tamás elmozdításárólIndexKármán András reagált az MNB-ügyre: Rendszerszintű változtatások jönnekPortfolioKínai önvezető autók árasztják el Európát: Magyarország szomszédjából indul a rohamInfostartÖngyilkossági kísérletek történnek egy repülőgép-hordozón, van rá magyarázat
EUR362.58 FtUSD313.46 FtBTC$62,630
Belföld

A Fidesz visszakapta a szervereit, de csak „megőrzésre”

Havasi Bertalan szerint azzal, hogy továbbra sem használhatják a szervereket, az ügyészség szembemegy a Legfőbb Ügyészséggel. The post A Fidesz visszakapta a szervereit, de csak „megőrzésre” first appeared on 24.hu .

A Fidesz visszakapta a szervereit, de csak „megőrzésre”

Ugyan visszakapta az ügyészségtől a szervereit a Fidesz, ám csupán „megőrzésre”, üzembe továbbra sem helyezhetik azokat – írta közleményében az ellenzéki párt.

A Fidesz követeli, hogy azonnal, minden korlátozás nélkül állítsák vissza szerverei működését.

Egyben megfontoljuk a szükséges büntetőjogi lépések megtételét a felháborító hatalmi visszaélés ügyében! – hangsúlyozta Havasi Bertalan kommunikációs igazgató a közleményben.

Szerinte ezzel a lépéssel az eljáró ügyészség „nyíltan szembemegy” a Legfőbb Ügyészség minapi határozatával, mely a lefoglalást törvénytelennek nevezte, mely „aránytalan hátránnyal” jár a szervergazda számára.

Mint arról szerdán írtunk, Legfőbb Ügyészséga kimondta: a kutatás elrendelésére és a kényszerintézkedésekre törvényesen került sor, ám a teljes adatbázis lefoglalása nem volt indokolt .

Csak akkor lett volna az, ha a nyomozás során egyértelművé válik a szerver tulajdonosa és a bűncselekmény közötti közvetlen kapcsolat, hiszen „a szerver-gazda számára aránytalan hátránnyal jár a teljes adatpark lefoglalása, mivel nem folytathatja a bűncselekményhez egyébként semmiben sem köthető tevékenységét.” The post A Fidesz visszakapta a szervereit, de csak „megőrzésre” first appeared on 24.hu .

Eredeti közlés

Olvasd el a teljes cikket a(z) 24.hu oldalán

A MediaScan a forrás címét és tartalmi kivonatát mutatja. Az eredeti írás és minden frissítés a kiadó oldalán érhető el.

Tovább a teljes cikkhez
Forráskép

Politikai lefedettség

KormánypártiKözépenKormánykritikus
-15Balközép / Tisza-szimpatizáns

A(z) 24.hu besorolása: Balközép / Tisza-szimpatizáns. Az érték automatizált, tájékoztató jellegű elemzés.

Tulajdonos / Finanszírozó: Central Médiacsoport Zrt.

Olvasói visszajelzés

Hasznosnak találtad ezt a cikket?

Egy érintéssel jelezheted. A választásodat később vissza is vonhatod.

Megosztás Facebook X WhatsApp Telegram E-mail
További olvasnivaló
Címkék

Kapcsolódó témák

Közösség

Vélemények és hozzászólások

Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.

A hozzászólások betöltése…