Szerda hajnalban elérkezett az őszi nap-éj egyenlőség, ami azt jelenti , hogy csillagászati szempontból hivatalosan is beköszöntött az ősz.
A nap-éj egyenlőségre szeptember 23-án hajnali 2 óra 5 perckor került sor.
Ez az a pillanat, amikor a Föld tengelye már nem dől a Nap felé, de az ellenkező irányba sem, így közel egyenlő lesz a nappal és az éjszaka hossza.
A refrakció, vagyis a légkör fénytörő hatás miatt ugyanis a Napot kicsivel hamarabb látjuk felkelni, és később látjuk lemenni, mint ahogy napkeltekor ténylegesen a horizont fölé emelkedik, illetve naplementekor az alá bukik. 23 fotó Lezárult a csillagászati nyár Az utolsó nyári napon, vagyis kedden igazán aktív volt a légkör: sok kisebb-nagyobb cella alakult ki hazánk felett.
Bár ezek jelentős csapadékot nem hoztak, de nyarat idéző látványban lehetett részünk a délután és a kora esti órákban, írja az Időkép .
A záporokat nem egy helyen kísérte villámlás, azaz zivatarok is kialakultak.
Emellett egyes cellákból apróbb szemű jég is potyogott, például Debrecenben és Nyírbogáton is.
Ahogy egyre alacsonyabbra került a Nap az égen, úgy jelentek meg a szebbnél szebb szivárványok a záporokat követően.
Szeged felett még egy dupla szivárványt is sikerült lencsevégre kapni. iFrame is not supported!
Kapcsolódó Napok kérdése, és beköszönt a csillagászati ősz Napok kérdése, és beköszönt az ősz, vagyis elérkezik az őszi nap-éj egyenlőség.
Mutatjuk, mikor láthatja az utolsó nyári naplementét és az első őszi napkeltét.
The post Hivatalosan is vége a nyárnak, beköszöntött a csillagászati ősz first appeared on 24.hu .


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.