Feljelentést tett a Miniszterelnökség egy 2021-es tanácsadói szerződés ügyében, ami közel 3 milliárd forintot juttatott verseny nélkül Fellegi Tamás volt fideszes miniszter cégének.
Az ügy érdekessége, hogy a fideszes döntéshozók nem óvatoskodtak és valaki kézzel ráírta a vonatkozó titkosított kormányhatározat hátoldalára, hogy csak Fellegi cégétől szabad ajánlatot kérni.
A szerződést 3 nappal később már meg is kötötték.
A szerződés tárgya a következő volt: „a koronavírus-járvány negatív gazdasági hatásainak ellensúlyozása érdekében amerikai egyesült államokbeli innovációk, high-tech megoldások hazai meghonosításához kapcsolódó tanácsadás”.
A szerződést az az egyesült államokbeli EAC International, Inc. (jogutódlással EuroAtlantic Consulting & Investment, Inc.) nevű cég nyerte el, amelynek tulajdonosa és vezérigazgatója a szerződéskötés idején dr.
Fellegi Tamás volt.
Fellegi a NER-korszak első nemzeti fejlesztési minisztere volt 2010 és 2011 között, majd 2012 júniusáig az egyes nemzetközi pénzügyi szervezetekkel való kapcsolattartásért felelt tárca nélküli miniszterként.
A vállalkozást Fellegi még politikai szerepvállalása előtt alapította, hogy a NER beindításában vállalt szerepe után ehhez térjen vissza.
A megállapodás 4 évre szólt és összesen nettó 6 640 000 dollárt, a tényleges kifizetések szerint pedig bruttó 2,97 milliárd forintot juttatott az EAC Internationalnek.
A titkosított kormányhatározat a Miniszterelnökséget bízta meg a lebonyolítással, a határozat kézírásos jegyzetekkel teleírt példányára pedig már a döntés napján felvésték, hogy kitől kell ajánlatot kérni, illetve szerepel rajta Fellegi aznapi aláírása is arról, hogy az „iratban foglaltakat” megismerte - áll a mostani Miniszterelnökség közleményében.
A kormányhatározat hátoldalán lévő feljegyzés is a volt miniszter cégét ajánlja a megbízásra, a kormányhatározat iktatásának napján pedig kézírásos javaslatban szerepel az, hogy kizárólag ettől az egy cégtől kérjenek árajánlatot - áll a szövegben.
A közlemény szerint „a költségvetési keret megállapítására a szerződés becsült értékéről nem készült piaci felmérés.
A kormányhatározat iktatásától a szerződés aláírásáig pedig mindössze három nap telt el.
Így erős a gyanú, hogy a közel hárommilliárdos megbízás sorsa már a beszerzés előtt eldőlt.
A témában egyébként azért nem kellett közbeszerzést kiírni, mert „a szerződést miniszteri döntés alapján mentesítették a közbeszerzés alól.” Szpojler: Pintér Sándor volt az a miniszter, Joggal merülhet fel a kérdés, hogy ha nem volt kötelező a közbeszerzés, mi a probléma egyáltalán.
A Miniszterelnökség szerint az, hogy „Erre (mármint a közbeszerzés mellőzésére, a szerk.) az egészségügyi törvény kizárólag járvány elleni védekezés kapcsán, (sürgős szükség esetén) egészségügyi válsághelyzet idején ad lehetőséget.” A Ruff-tárca friss közleménye szerint „Semmi nem magyarázza, miben járult hozzá a vírus elleni egészségügyi védekezéshez az, hogy az Orbán-kormány volt miniszterének cége gazdaság- és üzletfejlesztési tanácsadást, valamint befektetői kapcsolatépítést kínált a kormánynak „amerikai innovációk és high-tech megoldások” meghonosításához.
Mivel a tanácsadói szerződés a válsághelyzetet évekkel túlélve, 2025 januárjáig maradt hatályban, ezért a Miniszterelnökség szerint felveti a hivatali visszaélés gyanúját a járványügyi védekezéshez sem tárgyában, sem idejében nem kapcsolódó szolgáltatás beszerzése.” A közbeszerzés alóli mentesítési kérelmet a Miniszterelnökséget vezető miniszter, Gulyás Gergely adta be a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs felé.
A mentesítést az egészségügyért felelős belügyminiszter, Pintér Sándor adta meg.
A friss közlemény szerint „szintén hivatali visszaélésre ad gyanút az, hogy a beszerzéssel kapcsolatos iratokat titkosították, és azok minősítését évekkel a koronavírus-járvány után is fenntartották (...) noha az egészségügyi válsághelyzet már évekkel korábban megszűnt.” Az új kormányzat azt is gyanítja, hogy a szerződés alapján egy idő után már egészen más szolgáltatásokat rendeltek meg Fellegiéktől, mint ami a megállapodásban szerepelt. „A leigazolt és kifizetett „teljesítés” 2023-tól jellemzően napi európai uniós hírösszefoglalókból, hírlevelekből, uniós biztosokról és külföldi közszereplőkről nyílt forrásból készített személyprofilokból, valamint védelmi, nyugat-balkáni és amerikai belpolitikai elemzésekből állt. 2024-ben és 2025-ben a kiszámlázott tétel megnevezése már kifejezetten „európai uniós szaktanácsadás” és „elnökségi program” volt, ami egyáltalán nem fedi le a szerződés tárgyát.” - áll a szövegben.
Amiben az is szerepel,. hogy a Miniszterelnökség korábban már megrendelt hasonló szolgáltatást - vagyis uniós hírek gyűjtését - Fellegi magyarországi cégétől, az EuroAtlantic Tanácsadó és Befektető Kft.-től. „A szerződések megszűnése után viszont ezt a tevékenységet a fenti, jóval drágább EAC International-szerződés terhére számolták el, negyedévente 142–160 millió forintért – holott az EAC-szerződésben eredetileg kikötött szolgáltatásokat nem, vagy csak részben nyújtották.” - szerepel a friss közleményben.
Ami azt is megemlíti, hogy az iratanyagban találtak egy teljesítési jelentésen felejtett cetlit.
Ezen azt kérik a Miniszterelnökség egyik államtitkárától, hogy írja alá a dokumentumot, amit az EAC International képviselője utólag fog aláírni.
Ez a mostani vizsgálat szerint arra utal, hogy nem volt érdemi ellenőrzés a teljesítés elfogadása és a díj kifizetése között, és mindez csak formális aláíráson alapulhatott. ]]>

Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.