Hét pontot szerzett négy mérkőzésen a magyar labdarúgó-válogatott a Nemzetek Ligájában, így két fordulóval a sorozat vége előtt továbbra is reális esélye van az A ligába jutásra.
De mennyire tükrözik az eredmények a mutatott játékot, és mire számíthatunk novemberben?
Többek között ezekre a kérdésekre kerestük a választ a Sport365 podcast legújabb adásában.
Vendégünk Simon Zoltán, az NB1.hu felelős szerkesztője volt, akivel Kovács Máté beszélgetett a válogatott mögöttünk hagyott mérkőzéseiről, az újoncokról, Marco Rossi helyzetéről és a hátralévő két találkozó tétjéről.
Rossi a sérülések ellenére is új embereket próbálhatott ki A szokatlanul hosszú válogatott időszak egyszerre jelentett lehetőséget és komoly kihívást.
Miközben több meghatározó futballista sérülés miatt nem állhatott Marco Rossi rendelkezésére, három játékos is bemutatkozhatott a nemzeti csapatban.
Az adásban megvizsgáltuk, kik éltek leginkább a lehetőséggel, mely posztokon bővülhetett valódi alternatívákkal a keret, és mennyire lehetnek tartósak a most látott változtatások.
Szóba került az is, hogy a fiatalok beépítése valóban biztató jövőképet mutat-e, vagy továbbra is túl kevés a nemzetközi szinten bevethető magyar játékos.
Külön foglalkoztunk Szoboszlai Dominik szerepével is.
A csapatkapitány vezérszerepe már megkérdőjelezhetetlen, de vajon mennyit kell magára vállalnia, és megfelelően működik-e körülötte a válogatott támadójátéka?
A hét megszerzett pont ellenére az Írország elleni találkozó után maradhatott hiányérzet a szurkolókban.
Novemberben azonban újabb nagy este várhat a Puskás Aréna közönségére: az Észak-Írország elleni mérkőzés nemcsak a feljutás szempontjából lehet döntő, hanem az elmaradt katarzist is elhozhatja.
A Sport365 podcast új adásából kiderül, mennyire áll stabil lábakon Marco Rossi csapata, kik lehetnek a válogatott következő időszakának meghatározó játékosai, és valóban készen áll-e Magyarország arra, hogy visszatérjen a Nemzetek Ligája legjobbjai közé.
A korábbi epizódokat IDE KATTINTVA lehet visszahallgatni. rész: Követendő példa lehet a világbajnok spanyol válogatott? rész: Klopp a német futball messiása – de egyedül ő sem oldhat meg mindent rész: A PSG már Európa új ura – Zidane verhetetlen Franciaországot építhet? rész: A Szuperliga már létrejött – csak Premier League-nek hívják? rész: Elszabadult az átigazolási piac – ki nyerte a 2026-os őrületet? rész: Az AS Roma a Serie A titkos esélyese? rész: Szoboszlai Dominik jelenleg a Liverpool arca? rész: Yamalnak még korai, Harry Kane már rászolgált az Aranylabdára?
A Sport365 podcast: van jelen, van jövő, de lesz A-liga is? bejegyzés először Sport365 -én jelent meg.

Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.