Tavaly novemberben tett feljelentés egy férfi ismeretlen tettes ellen, aki egy internetes szurkolói csoportban hirdetett eladásra egy belépőjegyet a magyar labdarúgó-válogatott Írország elleni vb-selejtezőjére.
Bár kétszer is vezettünk a mérkőzésen, végül egy 96. percben kapott góllal 3-2-re kikaptunk, s lemaradtunk a világbajnokságról.
A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint néhány napon belül heten is meg akartak venni egy jegyet a meccsre, ám közülük csak egy embernek sikerült.
A hirdető eltérő összegben állapodott meg az érdeklődőkkel, és 16 250–17 500 forint közötti összeget kért előre utalással.
Ez az összeg a belépőjegy árát és a névre szóló átírás költségét is tartalmazta.
Egy ember kapott csak jegyet Az egyik férfinak valóban elküldte a jegyet.
A vásárló másnap újabb belépőt rendelt, és ismét átutalta a kért összeget, ám ezúttal már nem kapott semmit a pénzéért.
A hirdető időközben ugyanis elérhetetlenné vált.
A bonyhádi rendőrök felkutatták és kihallgatták a becsapott embereket, akik az ország különböző pontjain élnek.
Ezt követően a Budapesten élő, 35 éves gyanúsítottat is kihallgatták üzletszerűen elkövetett csalás vétségének gyanúja miatt.
A rendőrség lezárta a nyomozást, így már az ügyészségen van az ügy.
A magyar labdarúgó-válogatott kétszer is vezetett, végül 3-2-re kikapott hazai pályán Írországtól, így a csoportja harmadik helyén végzett és biztosan lemarad a 2026-os világbajnokságról.
The post Egy jegye volt a labdarúgó-válogatott meccsére, de hétszer adta el first appeared on 24.hu .


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.