Míg egyre több színész és filmkészítő kel ki a mesterséges intelligencia használata ellen a filmiparban, Maggie Gyllenhaal nagy erőkkel kísérletezik.
Erről mesélt egy kerekasztalbeszélgetésen, ahol elárulta , megpróbálta Marilyn Monroe fejét a mesterséges intelligencia segítségével Dakota Johnson testére – és arcmimikájára – szabni.
A Flesh Impact című rövidfilmet a Genesis autómárka megbízására készítette el, ebben Johnson alakítja a legendás színésznőt, Ellen Burstyn pedig az időskorit – a filmben ugyanis egy olyan alternetív történetszál került, amelyben Monroe nem halt meg, hanem békében megöregedett.
Akik megbíztak ezzel a projekttel arra kértek, hogy használjak hozzá mesterséges intelligenciát.
Nem az OpenAI-t használták, hanem egy licencelhető mesterséges intelligenciát, amelyet a Marilyn Monroe-filmek alapján tanítottak be.
És én belementem.
Azt mondtam magamban: nem is tudom, rendben, kíváncsi vagyok, lássuk csak – mesélte a színésznő.
Az elképzelés az volt, hogy betanítottuk a rendszert, és Monroe arcát ráhelyeztük Dakotáéra.
Keményen dolgoztunk rajta, de végül elvetettem az ötletet, mert Dakota alakítása Monroe-ként sokkal meghatóbb, emberibb és élettel telibb volt.
Nem működött.
Mindent kiölt belőle az AI, ami miatt meg akartuk csinálni a filmet – magyarázta Gyllenhaal.
Hozzátette, a kreatív hiányosságain túl annak súlyos környezeti, biztonsági és gazdasági kockázatai is vannak a technológiának, többek közt az is, hogy bár drasztikusan olcsóbbá teheti a filmgyártást (tízmilliókról akár tízezrekre csökkentve a költségeket), ez szerinte kiszoríthatja a valódi tehetségeket és a hagyományos finanszírozási formákat a kommersz filmgyártásból.
Kapcsolódó „A lopás nem innováció" – a hollywoodi filmsztárok nem kérnek az AI-ból Több A-listás színész is beszállt a mesterséges intelligenciát bojkottáló kampányba.
The post Maggie Gyllenhall az AI segítségével próbált Dakota Johnsonból Marilyn Monroe-t csinálni, aztán rájött, a színészet jobb módszer erre first appeared on 24.hu .


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.