A politológus a Facebookoldalán közzétett bejegyzésben reagált arra a szerdai bejelentésre, amely szerint három különböző ügyben kérte az Országgyűléstől három képviselő mentelmi jogának felfüggesztését a legfőbb ügyész helyettese.
Török szerint „elég erős ez a mai nap”, a történtek kapcsán pedig úgy fogalmazott: Ezt a kommunikációs megoldást tanítani fogják.
Hogy jó vagy rossz példaként, abba most inkább ne menjünk bele.
Mindenki elégedett lehet Az elemző hozzátette, hogy a „11 milliárd és telefon” egyidejűsége miatt mindenki elégedett lehet.
A Legfőbb Ügyészség indítványai az alábbi ügyeket érintik: Magyar Péter esetében lopás bűncselekményének gyanúja merült fel, miután az ügyészség szerint a politikus 2024 nyarán egy belvárosi szórakozóhelyen elvette, majd a Dunába dobta egy vele konfliktusba keveredő férfi telefonját, Seszták Miklós KDNP-s képviselő, korábbi nemzeti fejlesztési miniszter ellen hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette miatt indulhat nyomozás a Volánbusz-ügyben , amelyben a gyanú szerint 2015 és 2018 között több mint 11 milliárd forint jogtalan előnyt vett át, Hankó Balázs fideszes politikus, volt kulturális és innovációs miniszter ellen pedig különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt emelhetnek vádat az NKA-botrány kapcsán, ahol a gyanú szerint a kezelt vagyont politikai célokra, többek között kampányköltségekre fordították.
The post Török Gábor: Ezt a megoldást tanítani fogják.
Hogy jó vagy rossz példaként, abba inkább ne menjünk bele first appeared on 24.hu .


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.