A spanyolok korábbi világelsője a viadal honlapja szerint a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett hétfői összecsapáson két szoros játszmában, 7:5, 7:6 (7-4)-re kapott ki a világranglistán 39. helyen álló belga Zizou Bergstől.
Az ATP-rangsorban harmadik Alcaraz múlt kedden megnyerte a tokiói tornát.
A férfi sorozatot szervező ATP hétfőn tette közzé, hogy a 29 éves Zverev még ebben a szezonban leváltja a térdsérülése miatt idén már nem versenyző olasz Jannik Sinnert a rangsor élén.
Míg Alcaraznak a mostani vereségével a matematikai esélye is elszállt arra, hogy ebben az évben visszatérjen az első helyre.
Az olimpiai és ATP-világbajnok Zverev eddigi legjobbja a második hely volt.
Az év elején még több mint kilencezer ponttal volt lemaradva Sinner és 5700-zal Alcaraz mögött.
A Roland Garroson, illetve a US Openen aratott diadala mellett abból is sokat profitált, hogy Alcaraz csuklóproblémák miatt négy hónapot kihagyott.
A szezon második felében pedig Sinner lett harcképtelen.
A hamburgi teniszező lesz Boris Becker után a második német világelső, a háromszoros wimbledoni bajnok legenda 1991-ben 12 héten át vezette az ATP-rangsort.
Azóta Michael Stich és Tommy Haas is a második pozícióig jutott.
A Sanghaji tenisztorna: a világranglistát is befolyásolja Alcaraz meglepő veresége bejegyzés először Sport365 -én jelent meg.

Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.