Az egész világot megrázta a hír, miszerint egy látogató szombaton bemászott a tigriseknek elkerített részre az angliai Yorkshire Wildlife Park vadasparkban, ahol az Altaj nevű amuri tigris szétmarcangolta őt .
Miután kedden kiderült, ki volt az áldozat , most megszólalt a családja is, akik elárulták: a fiatal komoly mentális nehézségekkel küzdött – írja a Sky News .
A 23 éves William Chapmant családja okos, melegszívű és megnyerő fiatalemberként jellemezte.
Közleményükben azt írták: teljesen lesújtotta őket a veszteség, és nehezen birkóznak meg a történtekkel.
Ezt követően azt is elárulták, hogy William évek óta súlyos mentális nehézségekkel küzdött, ezért erős gyógyszereket írtak fel.
A halottkém feladata lesz eldönteni, hogy ez milyen szerepet játszott a halálában – írták.
Kedden az kiderült, hogy Chapman korábban gyerekszínész volt.
A Jackie Palmer Színpadi Iskola, ahol korábban tanult, az Instagramon tisztelgett előtte, mondván, nagy szeretettel fognak rá emlékezni.
A férfi közösségi oldalán közzétett felvételek szerint Chapman végig filmezte magát, ahogy bemászott a nagymacskához, egészen addig, míg a vadállat el nem kezdte megközelíteni.
A felvételen az látható, hogy az állat egy fa platformon fekszik, néhány méterre a kamera előtt.
Amikor onnan lejött, az is hallható volt, ahogy a férfi veszekszik a tigrissel, és azt mondja: „hagyja abba a rosszalkodást”.
A család arra kérte a szemtanúkat, ne osszanak meg több felvételt az esetről, majd hozzátették: bíznak benne, hogy az illetékes hatóságok mindent megtesznek annak érdekében, hogy kiderítsék, miért tette csodálatos fiúk, amit tett.
Kapcsolódó A tigrisnek is lehet rossz napja: ezért halálos ötlet bemenni a kifutójába Egy tigris még akkor is halálos sérülést okozhat, ha csak tétován megvizsgálja, ki ez az idegen a kifutójában.
Budapesten medve, elefánt és teve ölt a múltban The post Tigristámadás: megszólalt az áldozat családja first appeared on 24.hu .


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.