Elnök úr, az erőszak nem vicc!
Elfogadhatatlannak tartom, hogy Orbán Viktor az erőszakról mint lehetséges politikai eszközről beszél, még akkor is, ha mindezt tréfának szánja – írta Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter a volt miniszterelnök nyilatkozata után.
Magyar Péter miniszterelnök vasárnap délután arról posztolt, hogy elődje a Digitális Polgári Körök vasárnapi lakiteleki táborában nevetgélve tett utalást fegyveres lázadásra és az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatására, ami a hazai törvények szerint a legsúlyosabb bűncselekmények közé tartozik .
A politikai hatalom megszerzése érdekében elkövetett erőszakos cselekmények megszervezése vagy az azokra való felbujtás már nem politikai vélemény kérdése, hanem akár büntetőjogi következményekkel is járhat – fogalmazott Ruszin-Szendi, aki katonai múltjára utalva megjegyezte, közelről látta már, milyen pusztítást és emberi tragédiákat okozhat az erőszak, ezért mindent megtesz annak érdekében, hogy az soha ne válhasson a politikai küzdelem eszközévé Magyarországon.
A hatalomért sem lehet mindent megtenni.
Magyarország békéje és a magyar emberek biztonsága nem lehet politikai játszma tárgya! – írta.
Miről beszélt Orbán?
Orbán előbb nyáron Tusványoson, majd szeptemberben a kötcsei pikniken nemzeti ellenállást és harcot hirdetett a Tisza-kormánnyal szemben, és azt állította, hogy az új kormány alatt újragyarmatosítják az országot.
A DPK-rendezvényen az Orbánt kérdező fideszes propagandisták arról érdeklődtek, hogy áll most a nemzeti ellenállás, mire az ellenzék vezetője azt mondta, az ellenállásra az ország egyelőre nincs a megfelelő állapotban, de ők már igen.
Itt kioszthatnánk a megfelelő eszközöket.
Kinek mi jut, tompább-élesebb… De nem ez a kérdés – mondta Orbán.
A miniszterelnök vitatott nyilatkozatára lapunknak a Fidesz kommunikációs igazgatója reagált .
The post Ruszin-Szendi Romulusz: Elfogadhatatlannak tartom, hogy Orbán Viktor az erőszakról mint lehetséges politikai eszközről beszél first appeared on 24.hu .


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.