Kötter Tamás ügyvéd, író közösségi oldalán reagált Rovar úr azon posztjára, hogy nemrég volt ezer napja, hogy besétált a Partizán stúdiójába, és elindította a “politikai karrierjét”.
Az ügyvéd erre azt írta, “megmondom őszintén: nekem elszorult a gyomrom.
Az első gondolatom szegény feleségére, Varga Juditra és a három közös gyermekükre szállt.
Vajon mit élhet át most az a nő, aki egyszer örök esküt fogadott ennek az embernek?
Aki Isten színe előtt, a templomban fogadta meg, hogy jóban-rosszban kitart mellette, és akinek a házasságára a pap tette rá a pecsétet?
És ott van a három gyerek.
A nagyobbik már pontosan érti, tudatában van annak, mit művelt az apja – amit mi, a nyilvánosság csak később tudtunk meg.
Mit érezhetnek most, látva, hogyan bánik az édesapjuk az anyjukkal?” "Azzal a nővel, aki a méhében hordta, nevelte, óvta és védte őket.
Ugyanez a nő védte Magyar Péter karrierjét is, ő segítette zsíros állásokhoz.
Tegyük félre most egy pillanatra, hogy ez mennyire volt etikus vagy sem – de tegyük a szívünkre a kezünket: mi másképp jártunk volna el?
Alig hiszem.
Alig hiszem, hogy mi nem segítettük volna teljes szívvel és lélekkel a házastársunkat, akit szeretünk" - tette hozzá. “A magyar társadalom még Kurázsi mamánál is rosszabb” Ezután a magyar társadalomról elmélkedett.
Azt írt, "azt gondoltam – és ebben tévedtem, kedves Miniszterelnök Úr –, hogy a magyar társadalom egészségesebb, nagyobbik része mély megvetéssel fog elfordulni ettől az egésztől.
De hatalmasat tévedtem.
A magyar társadalom jelentős része egy digitalizált barbárrá vált.
Olyan tömeggé, amelynek a barátság, a szeretet, a ragaszkodás és a bizalom már semmit sem jelentenek.
Többször is a képembe vágták – olyanok is, akiket addig tiszteltem –, hogy hasonló helyzetben ők is megtennék ugyanezt a feleségükkel.
Nem azért, mert valójában megtennék, hanem csak azért, hogy igazolják a saját torz politikai világképüket, amely Magyar Péterben tükröződik vissza". “A magyar társadalom még Kurázsi mamánál is rosszabb, és kezdem azt hinni, hogy semmi jót nem érdemel.
Nem érdemli meg a hálát, nem érdemli meg a bizalmat, és nem érdemli meg azt sem, hogy valaki közel engedje magához a tagjait” - folytatta gondolatmenetét Kötter.
Így lehet kiszabadulni az erkölcsi csődből Kötter Tamás arra is igyekezett választ adni, miként lehet e helyzetből kimászni. “Ebből az erkölcsi csődből a valódi kiszabadulás, attól félek, nem a szív vagy legalább az ész segítségével fog megtörténni.
Megint csak gyomorból, gyomoridegből fogunk megszabadulni ettől a ki tudja, kik által összevásárolt, pénzelt, titkosszolgálati és médiaeszközökkel hatalomba segített gyülevész bandától. (…)” “Belátni a hibáinkat sosem késő, de ez komoly belső munkát igényel.
Erő kell hozzá, mély belső erő, hogy szembeszálljunk a saját démonainkkal és a rossz döntéseinkkel, és hogy képesek legyünk saját magunkra is nemet mondani.
Én ehhez a munkához kívánok mindenkinek sok sikert – és nem a pszichológusok, hanem Isten segítségével” - zárta gondolatait.

Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.