Varga Anna ökológus, etnobiológus – vagyis az emberi társadalmak és a természeti környezet hagyományos kapcsolatát vizsgáló szakember – tapasztalatai szerint a boksás szénégetés a pásztorok munkájához hasonlóan nem halt ki, csak visszaszorult, ráadásul a boksát is úgy kell őrizni, ahogy a jószágokat.

A szakember hozzáteszi: ez a tevékenység a fa, a tűz és a természeti folyamatok ismeretén alapul.

Erdélyi Mór cége / Magyar Földrajzi Múzeum / Fortepan Szénégető telep az erdélyi Örményesen 1904-ben.

A kutató több országban, köztük Magyarországon és Erdélyben vizsgálja a szénégetés környezettörténetét és etnobiológiáját.

Fő célja, hogy feltárja a szénégetők és a természet kapcsolatát, valamint a mesterség múltját.

A Cseh Tudományos Akadémia Botanikai Intézete által befogadott, 2025-ben indult kutatásának részeként országhatárokon átívelő, néprajzi interjúkat készít szénégetőkkel, erdészekkel és mindazokkal, akik egykor vagy még ma is kapcsolatban állnak a szakmával.

A történetek mellett fotókat is gyűjt: nemrég Répáshután a helyi önkormányzattal és a lakosokkal együttműködve rendezett kiállítást a falunapon, amelyen a Fortepanról származó képeket is bemutattak.

Mindemellett könyvet is ír a témában.

Földvári Mihály / Fortepan Szénégető 1924-ben.

Óriási élménynek tartja, hogy kedves, elhivatott és a természetet jól ismerő emberekkel találkozhatott.

Mivel a munka megköveteli, hogy éjjel-nappal kint tartózkodjanak az erdőn, a boksa közelében, a szakmát erős természetközeliség jellemzi.

A szénégetők ezért mindig kialakítottak maguknak valamilyen erdei szállást: régen fából építettek kalibát, a 20. század második felétől pedig már lakókocsiban vagy faházban töltötték az éjszakákat.

Éjjel-nappal a tűz mellett A kutató visszakanyarodva a cikk felütéséhez megjegyzi: a szénégetők éppúgy a boksák őrzéséről beszélnek, mint a pásztorok a jószágaikról, mondván, „melléjük kell állni”.

De mi is az a boksa azon kívül, hogy a szénégetés alfája és ómegája?

Legtöbbször egy kúp alakú, földdel borított farakás, amelyet meghatározott sorrendben, nagy műgonddal építenek fel.

A begyújtást követően a belsejében zajlik a fa lassú elszenesítése.

Erre az eljárásra azért van szükség, mert az így kapott faszén a nyers fával ellentétben sokkal magasabb hőfokon, egyenletesebben és szinte füstmentesen ég.

Szebeni András / Fortepan Répáshuta, 1976.

Szebeni András / Fortepan Répáshuta, 1976.

Szebeni András / Fortepan Répáshuta, 1976.

Szebeni András / Fortepan Répáshuta, 1976.

Szebeni András / Fortepan Répáshuta, 1976.

Varga Anna elmondása szerint a boksarakás első lépése a faanyag összegyűjtése – ehhez a vékonyabb fák az alkalmasabbak –, majd a csupasz, kör alakú felszín előkészítése.

Ezt követően szinte mérnöki pontossággal, legószerűen kezdik el rakni a fát.

Miután felépül a fagúla, földes porréteggel és növényekkel takarják be, ami segít a levegő beáramlásának szabályozásában.

Amikor a takaró elkészül, alulról vagy felülről gyújtják meg a fát.

A szénégető feladata, hogy a füst típusa alapján láthatatlanul vezesse a tüzet.

A boksa átmérője a fél métertől akár a hét méterig is terjedhet.

A méret azért is lényeges, mert ez határozza meg az elszenesedés idejét: nagyobb boksák esetében ez akár több hétig is eltarthat.

Az égés utáni szétszedést Magyarországon bontásnak, Erdélyben húzásnak hívják: ennek végén nyerik ki a boksából a végterméket, a tiszta faszenet.

Az utolsó munkafázis a szakszerű elcsomagolás.

Szebeni András / Fortepan Répáshuta, 1976.

Szebeni András / Fortepan Répáshuta, 1976.

A teljes munkát tönkreteheti, ha túl sok levegő jut be, és a fa hamuvá ég.

A szénégető emiatt folyamatosan borotvaélen táncol: nem engedheti teljesen elégni a fát, éjjel-nappal figyelnie kell a boksát.

A kutató rávilágít: ez nem olyan munka, ahol a nap végén az ember egyszerűen hazamegy.

Ráadásul régen, ha a boksa véletlenül kigyulladt, a kárt a szénégetőre terhelték.

Emiatt az őrzés jellemzően családi feladat volt.

Általában tavasz elejétől ősz végéig ketten vigyáztak rá, váltásban aludtak.

Szebeni András / Fortepan Répáshuta, 1976.

Az is meghatározó, hogy milyen fát használnak.

Bár többféle is alkalmas rá, a választást a fellelhetőség mellett a felhasználás célja is befolyásolja.

A bükk és a gyertyán például keresett grillfaszén, de amíg a bükk nem szikrázik a grillben, a tölgy igen.

Mielőtt a grillezés elterjedt volna, elsősorban tölgyet használtak.

A kardkovácsok ugyanakkor a gesztenyét kedvelték, rajzolásra pedig a mogyoró a legalkalmasabb.

A vasolvasztóktól a kerti grillekig Manapság a faszenet leginkább grillezésre használják, régen azonban főleg a kovácsok állították elő maguknak a vasolvasztáshoz.

Emellett fekete lőpor gyártásához is elengedhetetlen volt, a 19. század végétől pedig a háztartásokban, például a szenes vasalókban is megjelent.

Bor Dezső / Fortepan Sílécek viaszolása faszenes vasalóval a budapesti Anna-réten, a Szent Anna-kápolna közelében 1939-ben.

A 18. század végétől az egyre fejlődő vasipar ugrásszerűen megnövelte a faszén iránti keresletet, így a hagyományos magyar szénégető mesterség fénykora egyértelműen a 18–19. századra tehető.

Az Északi-középhegységben a diósgyőri és a gömöri vasipar számított a legnagyobb felvevőpiacnak.

A technológia fejlődésével, valamint az új tüzelő- és energiaforrások – köztük a könnyebben hozzáférhető kőszén – elterjedésével a faszén ipari szerepe fokozatosan csökkent.

A 20. század elejétől a háztartási faszénhasználat is visszaszorult.

Bár a szénégetés mint önálló erdei életforma a 2000-es évek elejére sok helyen eltűnt, a szakma nem halt ki: napjainkban is tevékenykedik néhány tucat szénégető Magyarországon, Erdélyben és a környező országokban.

Vimola Károly / Fortepan Szénégető telep a paphegyi fűrészüzem közelében, Szokolyán 1993-ban.

Vimola Károly / Fortepan Szénégető telep a paphegyi fűrészüzem közelében, Szokolyán 1993-ban.

Varga Anna rávilágít, hogy az évtizedek alatt a szénégetők társadalmi megítélése is megváltozott.

Mivel fontos energiahordozót állítottak elő, a 20. században még elismerték munkájukat, és a szénégetés jó megélhetést biztosított.

Mára azonban a szakma marginalizálódott.

Vimola Károly / Fortepan Szénégető telep a paphegyi fűrészüzem közelében, Szokolyán 1993-ban.

Bár országszerte dolgoztak ott, ahol megfelelő faanyag állt rendelkezésre, a külvilág számára leginkább a bükki szénégetők váltak ismertté.

A kutató szerint a Bükk azért maradhatott meg a köztudatban, mert kiváló néprajzi kutatások jelentek meg róla, ráadásul a munka sokszor forgalmas túrautak mentén zajlott.

Kiemelkedik a répáshutai közösség, ahol egykor az emberek nagy része ezzel foglalkozott.

A Fortepan témába vágó képei is főként innen, illetve a szintén répáshutaiak által művelt Szokolyáról származnak.

Erdélyben a farkaslakai szénégetők a legismertebbek, ott – Répáshutához hasonlóan – a mesterség hagyománya ma is a települési identitás része, a szakma és az életmód pedig gyakran apáról fiúra szállt.

Romantikus mítoszok és a nagyüzemi valóság A boksás szénégetés egyértelműen visszaszorulóban van.

Varga Anna azonban hangsúlyozza: ahogy az állattartásban, úgy itt sem mindegy, hogy hagyományos vagy nagyüzemi eljárásról beszélünk.

A grillezéshez használt faszén nagy része ugyanis ma már külföldről – elsősorban afrikai országokból, illetve Ukrajnából és Lengyelországból – érkezik hazánkba.

A kutató felhívja a figyelmet arra, hogy a szénégetés megítélését emiatt jelenleg is komoly ellentmondások övezik.

Az egyik ilyen feszültség a jelenkor iparához kapcsolódik: míg az Európai Szénégetők Szövetsége a kutatókkal karöltve azért küzd, hogy a mesterség hagyományos európai formája felkerüljön az UNESCO szellemi kulturális örökségeinek listájára, addig az Afrikából importált faszén mögött sokszor hatalmas környezeti terheléssel és emberi jogi aggályokkal járó nagyüzemi termelés áll.

Korner Veronika / Fortepan Magyar katonák egy szénégetőnél 1942-ben.

A másik kettősség a múltra és a szénégetők megítélésére vonatkozik.

A laikusokban általában egy romantikus, idilli kép él a vadon mélyén békésen dolgozó erdei emberekről.

Ugyanakkor tartja magát az a vélekedés is, hogy a 18. században az ő munkájuk tehetett a hazai erdők pusztulásáról.

A kutató szerint ezt a hatást valószínűleg tévesen mossuk össze az egykori hamuzsírfőzéssel, amelynek során a fát nem elszenesítették, hanem teljesen elégették, hogy a hamujából ipari alapanyagot, kálium-karbonátot nyerjenek.

Ráadásul arról, hogy valójában mekkora területeket érintett és milyen mértékben, nem tudjuk.

Erre részletes környezettörténeti kutatás tudna választ adni.

Varga Anna reméli, hogy a hagyományos, kisüzemi szénégetés a jövőben visszanyeri elismertségét, hiszen ez a fenntartható módszer például kiválóan alkalmas lenne az erdeinkben elszaporodott inváziós fafajok hasznosítására.

Semmelweis Egyetem Levéltára / Fortepan Szénégető 1982-ben.

Semmelweis Egyetem Levéltára / Fortepan Szénégető 1982-ben.

És még valami: a legtöbb fotó – így a cikkünket illusztráló felvételek jó része is, amelyeket a Nők Lapja egykori meghatározó fotográfusa, a kihaló mesterségeket dokumentáló Szebeni András , valamint a Pest Megyei Hírlap korábbi fotóriportere, Vimola Károly készített – kormos arccal, rongyos ruhában ábrázolja a szénégetőket.

Nincs ez ellentmondásban a korábban említett jó megélhetéssel?

A képek egy része ugyanis csalóka. „Egyrészt erre a munkára nem a legszebb ruháját veszi fel az ember, másrészt a legtöbb fotón gomolygó füstben ábrázolják a szénégetőket, holott ők, ha tehetik, elkerülik a füstöt.

Lehet, hogy azért ezek a felvételek terjedtek el, mert így adják vissza a legjobban a hangulatot.

Az viszont kétségtelen, hogy ettől a munkától elválaszthatatlan a boksa illata és a gomolygó füst” – összegzi a szakember.

Írta: Vincze Barbara | Képszerkesztő: Virágvölgyi István A Heti Fortepan blog a Capa Központ szakmai együttműködésével valósul meg.

Az eredeti cikk ezen a linken található: https://hetifortepan.capacenter.hu/szenegetes Ha van olyan családi fotója, amit felajánlana a Fortepan számára, akkor írjon a fortepan@gmail.co m e-mail-címre!

The post A láthatatlan tűz mesterei – Egy letűntnek hitt erdei szakma, a szénégetés nyomában first appeared on 24.hu .