Hogy néz ki egy állami iskola Ugandában? „A 30 gyerekre kialakított tantermekbe bezsúfolnak 50 gyereknek való padot, és ebbe beülnek 120-an” – mondja Mekis Péter.

A logikára szakosodott filozófus 18 évig tanított az ELTE Logika Tanszékén, majd mindenféle kerülő utakon kötött ki Ugandában.

Ma saját fejlesztésű tananyag alapján tart délutáni robotikai és programozó foglalkozásokat hátrányos helyzetű gyerekeknek a világ egyik legszegényebb és, ahogy ő fogalmaz, legkorruptabb országában. „Az ELTE-s munkámnak az ugandai tanodák szempontjából legrelevánsabb része, hogy már itthon is én voltam az, aki a bölcsészekkel meg tudtam szerettetni a matematikát.

Az volt a szuperképességem, hogy én voltam az az oktató, aki azokat a fiatalokat is el tudta érni, akik reménytelenek voltak, és képes voltam motiválttá tenni teljesen motiválatlan fiatalokat – mondja Mekis, aki 2015 táján kezdett az egyetemi oktatói munkája mellett más lehetőségek után nézni. – Egyre több minden volt, ami azt dübörögte a fülembe, hogy részt kell vennem a világ jobbításában. 10-12 éves cigány gyerekeknek kezdtem el még itthon programozást tanítani, és hirtelen kiderült, hogy ebben jó vagyok.

A covid alatt Máltára mentem azzal a homályos elképzeléssel, hogy menekült gyerekeket szeretnék ugyanerre tanítani, és végül egy ott megismert alapítvány segítségével jutottam el később Ugandába”.

Amikor kitört az ukrajnai háború, Mekis újra elkezdett Magyarországon is dolgozni: kárpátaljai roma gyerekeket tanított, akik kiestek a magyar ellátórendszerből, és iskola nélkül maradtak.

Ekkor építette ki kollégáival közösen Magyarországon, Szlovákiában és Ukrajnában az Afterschool Geekery , magyarul Kocka Tanoda programját.

A modell lényege, hogy helyi közösségekből választanak és képeznek ki mentorokat, Mekis pedig már nem közvetlenül a gyerekeket tanítja, hanem a mentorok munkáját segíti. „Ez fenntarthatósági és oktatástechnikai szempontból is hihetetlenül fontos, nem beszélve arról, hogyha tudunk szerezni a tanodákra finanszírozást, akkor a helyi mentorok, sőt a közösségek is bevételhez jutnak”.

Az eredeti terv fél év volt, a vége két tanoda lett Mekisnek régi álma volt, hogy Afrikában tanítson, de el sem tudta képzelni, hogy hogy lesz ebből valóság.

Végül a még Máltán megismert alapítvány szerezte azt az ugandai partnerszervezetet, ahol először mentorképzést tarthatott, de hamar kiderült, hogy ezt távmunkában nem lehet csinálni.

Így került először Ugandába, akkor még azzal az elképzeléssel, hogy egy fél évet marad, megtanítja a leendő mentoroknak a Kocka Tanoda módszerét, és utána visszatér Európába. „Közben a mögöttem álló máltai alapítvány bezárt, és a megtakarított pénzemből kellett élnem.

Választhattam volna azt, hogy visszakullogok Európába, vagy megpróbálom a lehetetlent, és nyilván az utóbbit választottam.

Ráadásul a helyi partnerről egy idő után kiderült, hogy nem igazán tisztességes, így a felszerelésünk nagy részének lába is kelt.” Ezután két körben szervezett európai közösségi adománygyűjtést, ebből sikerült fenntartania a projektet, sőt új partnereket is be tudott vonni, ennek köszönhetően ma már két helyszínen is működik a Kocka Tanoda. „Közösségi adománygyűjtésből annyi pénzt tudtunk szerezni, hogy fenn tudjuk tartani az eszközparkunkat, de ahhoz, hogy engem is eltartson ez a projekt, már céges adományozókra vagy pályázati pénzekre lenne szükség, ezen most dolgozunk”.

A két tanoda Uganda középső részén található, „erre a részére nem vagyok annyira büszke, mert Ugandának a középső része gazdaságilag a legfejlettebb, tulajdonképpen a leggazdagabb régiója, ami persze innen nézve Európából eléggé viszonylagos, de ebben a világ egyik legszegényebb országában a középső régióba jut el a segítő programok 90 százaléka”.

Két tanodájuk közül az egyik Luweero városában található, közel a fővároshoz, Kampalához, ott Mekis egy civil szervezettel dolgozik Mekis együtt; a másik Katalemwa faluban működik, a fővárostól körülbelül 10 kilométerre északra, ahol egy keresztény egyházközösséggel áll partnerségben.

Hogy mit keres a kereszténység Ugandában?

Ennek megválaszolásához egészen a gyarmatosításig kell visszamenni.

A 19. században keresztény missziók és az arab–szuahéli térségből érkező iszlám hatások is jelen voltak, de a később brit fennhatóság alá kerülő területen különösen erőssé vált a katolikus és az anglikán egyház jelenléte.

Így ma a lakosság többsége valamelyik keresztény felekezethez tartozik: a 2024-es népszámlálás szerint 36 százalékuk római katolikus, 29 százalékuk anglikán, az iszlám követőinek aránya pedig 13 százalék.

A hagyományos vallási gyakorlatok sem tűntek el teljesen, és a keresztény vagy muszlim vallási identitással együtt élnek tovább.

Mekis szerint ugyanakkor egyre nagyobb befolyása van az úgynevezett Born Again, vagyis az újjászületett keresztények mozgalmának is, ami leginkább az amerikai pünkösdi és más evangéliumi közösségekhez hasonlítható.

Ma már a lakosság 14 százaléka tartozik hozzájuk, és az egyik tanodájuk is egy ilyen közösséghez kapcsolódik.

Robotikával az olvasási és a számolási készségek hiányát is át lehet hidalni A két helyszínen összesen 40-50 gyereket oktató tanodákban, ahol az oktatást eredetileg 10-14 éves gyerekekre szabták, nehéz az életkori elvárást betartatni, „mert mindenki hozza a kisöccsét, a kishúgát és a bátyját, és mindenkinek megengedjük, hogy ott legyenek, de ők nem tartoznak a kurzushoz”.

A digitális írástudást, programozást és robotikát is oktató tanodákban összesen nyolc laptop és nyolc tablet áll rendelkezésre, de, mint Mekis mondja, „van négy LEGO-robotkészletünk, azzal is tudunk dolgozni, és a gyerekek azt is nagyon szeretik.

A programozást és a robotikát is olyan eszközökkel tanítjuk, amik kimondottan hátrányos helyzetű gyerekek oktatására vannak kifejlesztve, és amikkel az olvasási és a számolási készségek hiányát is át tudjuk hidalni”.

A toborzás a vártnál jóval nehezebbnek bizonyult.

A luwerói tanoda gyerekei a környező iskolákból jönnek, ahol pedig az egyház a partner, ott a vasárnapi iskola tanulói közül kerülnek ki a tanodás gyerekek.

Az iskolából való toborzás azért nem egyszerű, mert Ugandában egész napos az iskola, tehát délután is vannak órák, egészen este hatig. „Először az iskolát kell meggyőzni arról, hogy mi jó dolgot csinálunk, ezért elmegyünk, tartunk egy bemutató foglalkozást, aztán leülünk az igazgatóval beszélni, és őt győzzük meg, mert délutánra már egyébként olyan órákat tesznek be, amikből ki lehet maradni.

Aztán a második körben megyünk a szülőkhöz.

Eleinte a szülők és az iskola is szívességként élik meg, hogy elengedik a gyerekeiket, ráadásul a nagyon hátrányos környezetben élő tanulatlan szülők az oktatást sem tartják különösebben izgalmas dolognak, mert nem járnak velük társadalmi mobilitási esélyek.

Ők annak örülnek, hogy amíg a gyerek iskolában van, addig biztonságban tudhatják.

Az iskolán kívül mindenféle veszély leselkedik rájuk, emiatt volt is valamennyi bizalmatlanság velünk szemben, hogy nem sodorjuk-e bajba a gyerekeket.

Így a legerősebb visszajelzés a munkánkról az, hogy ez a bizalmatlanság idővel átfordult, és néhány foglalkozás után, amikor visszamentünk az iskolába és meglátogattuk a családokat, azt tapasztaltuk, hogy pozitívan viszonyulnak ahhoz, amit csinálunk, mert ezeknek a gyerekeknek ugrásszerűen javul az iskolai teljesítményük.” Úgy tanulnak programozást, hogy közben otthon áram sincs A gyerekekre leselkedő veszélyekről Mekis azt mondja, hogy ha a vidéki Ugandában kihullanak a gyerekek az iskolából, „akkor, ha lány, könnyen teherbe eshet, ha fiú, akkor meg hamar a börtönbe találhatja magát”.

Ami a családi körülményeket illeti, Mekis szerint „nagyon szétesősök, és nagyon gyakran megesik, hogy az anyuka egyedül neveli a gyerekeket, akik több apától vannak, tehát átláthatatlan az egész.

A korábban elfogadott többnejűség ma már eltűnőben van, de a házastársi hűség a mai napig nem általános, legalábbis a férfi oldalon nem vált erős normává.

Hiába a keresztény hatás, tökéletesen tudták integrálni a többnejűséget a keresztény kultúrával , és csak az utóbbi két-három évtizedben kezdett el cikivé válni”.

De a lakhatási körülmények sem sokkal rózsásabbak.

Mekis tapasztalatai szerint a vidéki Ugandában szinte minden családnak van egy picike verandás háza egy kis földdel. „A verandával a hőséget lehet mérsékelni, és ott zajlik az élet jelentős része is, ott mosnak, főznek.

A házak kicsik, tiszták, tele vannak ágyakkal, nincs bennük folyóvíz, és sok helyen áram sincs, így háztartási elektromos eszközeik sincsenek.

A vizet sokszor 3-5 kilométerről hordják.

Bár minden felnőttnek van mobiltelefonja, ez az esetek jelentős részében nyomógombos telefont jelent, és jó, ha egy okostelefon van családonként.

A telefontöltést pénzért lehet intézni erre szakosodott vállalkozásoknál.” „Egy ennyire szegény országban, már az is tiszteletreméltó, hogy a gyerekek ingyenes állami iskolába járhatnak” Az ugandai iskolarendszer 11 évfolyamos, a hét évig tartó általános iskolát négyéves középiskola követi, ezt azonban már nagyon sok gyerek nem fejezi be.

Az oktatási rendszer ráadásul erősen kettészakadt: a 2025-ös országos oktatási összeírás szerint az általános iskolák között bár számszerűen több a magániskola, és az általános iskolások jelentős része is magánintézménybe jár, a tandíjas, jobban felszerelt vagy magasabb presztízsű magániskolák azonban a legszegényebb vidéki családok számára elérhetetlenek.

Így azok a gyerekek, akik Mekis tanodáiba járnak, a már cikk elején is idézett túlzsúfolt, forráshiánnyal küzdő állami iskolákba járnak. „Azt, hogy a gyerekek nagy része ingyenes állami iskolába járhat, nagyon tiszteletreméltónak tartom.

Egy olyan országban vagyunk, ami elég sok mindentől szenved, ez az egyik legszegényebb ország a világon, és emellett az egyik legkorruptabb, és hát egy erősen autokratikus rendszer is van benne [Ugandát 1986 óta Yoweri Museveni és pártja, a National Resistance Movement irányítja, és bár tartanak választásokat, az ellenzék megfélemlítése, a politikai indíttatású eljárások, a média és a civil szervezetek korlátozása mindennaposak az országban].

Mindezzel együtt azt lehet mondani, hogy mindenki elképesztően fontosnak tartja a közoktatást, és hatalmas költségekbe veri magát az ország, hogy ezt biztosítsa.

Ugandában rengeteg a gyerek, 35 év alatt van a lakosság 78 százaléka, és továbbra is nagyon nagy ütemben nő a népesség”.

Mekis szerint hiába van a sok gyereknek sok iskola, így sem elég, és a zsúfolt tantermekben a tanulók több mint a fele a földön ül, ahová „egy olyan tanár megy be tanítani, aki egy végtelenül kontraszelektált világban lett pedagógus, és ahol számunkra felfoghatatlan mértékű nepotizmus van.

Tehát hiába van valakinek egyetemi végzettsége, ha nincsenek ismeretségei, lehetetlen álláshoz jutni.

De még ha a legfelkészültebb és legelkötelezettebb tanár menne be egy ilyen osztályterembe, neki is nagyon korlátozottak lennének a lehetőségei.

Az iskolai oktatás gyakorlatilag az ismételtetésből áll, ahol a tanár után kell mondani a mondatokat.

És ezek olyan szövegek, amiket a gyerekek közül a lemaradók már nem fognak érteni.

Az egyik elkezdi mondani, és a többiek mosolyogva kórusban folytatják, hogy »a maláriát ez és ez a szúnyog okozza egy parazita révén«, és amikor megkérdezem, hogy mi az a parazita, azt már nem tudják, hogy mit jelent”.

Az igazi hangsúly a puha készségek fejlesztésén van Hogy ezek után mi a Kocka Tanoda sikerének titka? „Mi formailag digitális fejlesztő program vagyunk, és ez az, amivel bevonzzuk a gyerekeket, mert ez jól hangzik az iskolák és a szülők felé is, hiszen olyan gyerekekről van szó, akik soha nem jutnának 18 éves korukig számítógép közelébe, nem fognának egeret a kezükbe, márpedig a programunk hatására már néhány hét után profin bánnak a számítógéppel.

De ha mégis egy piramist kellene rajzolni a munkánkról, annak a digitális készségek, a programozás és a robotika vannak a tetején, alatta húzódnak az alapkészségek, tehát az írás-olvasás, a számolás és hozzá a kapcsolódó készségek fejlesztése.

De én a legfontosabbnak a piramis alját képező réteg, a soft skillek, tehát a puha készségek fejlesztését tartom, mert ezeknél a gyerekeknél ez a legnagyobb probléma.

Az idővel való gazdálkodás, vagy hogy egyáltalán legyen valamilyen viszonyuk az időhöz, a figyelem fenntartása, a kommunikáció, hogy képesek legyenek kérdésre választ megfogalmazni.

Vagy az olyan dolgok, mint a kudarctűrés és a bizalmatlanság mindennel, ami az iskolához kapcsolódik, mert az iskola leginkább frusztrációs élményeket ad nekik, ami miatt kifejezetten negatív az önképük”.

Ami viszont Mekis szerint különösen jól működik az ugandai gyerekeknél, az az együttműködés. „Ahelyett, hogy egymással harcolnának, hogy ki jut hozzá az egy szem számítógéphez, teljesen jól beosztják, és még segítenek is egymásnak.

Az pedig egészen fantasztikus élmény, ahogy a motiváltság elkapja őket a tanodában, és hogy ennek hatására mennyire akarnak tanulni.” Kapcsolódó cikkek a Qubiten: ]]>