Magyar Péter a házbizottsági ülésen ordítva követelte, hogy tiltsanak ki a Parlamentből.
Most ezt meg is tették – írta Pócs János Facebook-oldalán , miután csütörtök este Forsthoffer Ágnes házelnök bejelentette , hogy három napra kitilottták a fideszes képviselőt a Parlamentből.
Nem léphet be az épületbe Pócs a november 3-i ülésnapon elkésett egy gépi szavazásról, majd szóban próbálta meg utólag érvényesíteni a szavazatát, amivel megakasztotta az ülést és felháborodást keltett a teremben. „Ez a magatartás nem elfogadható senkitől, de különösen egy olyan tapasztalt képviselőtől, aki 5. ciklusát tölti a Parlamentben” – fogalmazott a bejegyzésben Forsthoffer Ágnes.
Forsthoffer már október 20-án is írásban figyelmeztette Pócst, miután a korábbi szóbeli intők sem érték el a céljukat.
A döntés értelmében az érintett egyáltalán nem léphet be az Országház és hivatalainak épületébe, kizárólag a titkos szavazásokon vehet részt egy külön kijelölt helyiségben.
Pócs minderre válaszul közölte: fellebbezni fog, majd posztját azzal zárta, hogy arra kérte követőit, ne feledjék: Mindig a virradat előtti óra a legsötétebb.
Villogó szemüveg Pócs János az elmúlt hónapokban több alkalommal is felhívta magára a figyelmet a parlamentben: szeptember közepén egy gyermekvédelmi vitában Frédi és Béni-képregényt rajzolt , ugyanebben a hónapban Magyar Péter miniszterelnök arra panaszkodott, hogy a fideszes képviselő titokban levideózta a parlamentbe látogató diákokat, egy eutanáziáról szóló vitán pedig villogó szemüvegben ült a teremben.
The post Pócs János reagált a parlamenti kitiltására first appeared on 24.hu .


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.