„Igen, félek!
Ez a harmadik eset az életemben, hogy ilyen helyzetben vagyok.
A Kádár-rendszerben egy-egy viccem vagy lázadónak ítélt megnyilvánulásom miatt többször is jöttek értem a rendőrök, állandó megfigyelés alatt álltam.
Pedig én most sem a jelenlegi rendszer ellen vagyok, de ha úgy érzik, akkor majd biztosan megbüntetnek.
Nekem már lefőtt a kávé.
Tudomásul vettem.” – ezt mondta Nagy Feró a Story Magazinnak adott interjújában az NKA-s támogatások ügyében zajló nyomozásról, amelynek során Fásy Ádám feleségét például már letartóztatták .
Feró azt állította: nem kapott pénzt az előző kormánytól a fellépéseiért, számára új információ volt, hogy egyesek ilyen nagy támogatásokhoz jutottak.
Hozzátette: „Nekem az is rosszul esett, amikor az akkori ellenzéki sajtó azt írta, hogy én másfél millió forintért léptem fel az egyik DPK-rendezvényen.
Ez hülyeség!
Még csak felkérést sem kaptam, nemhogy pénzt.” Az interjúban még arról is beszélt, hogy: Már a kezdetektől fogva sem bízott Leslie Mándokiban, akit a Terror Háza előtti tüntetésen is savazott .
Kit tart hitelesnek a Fidesz-közeli celebek közül? „Tóth Gabika.
Őt szeretem, a többieket nem igazán értem, hogy kerültek oda.” Nem tervezi a visszavonulást, ám a jövőben kevesebb fellépést fog vállalni. ]]>

Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.