Ma dönt a parlament a közelező kamarai tagság visszaállításáról az egészségügyben – erre hangolódva posztolt Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter egy négy évvel ezelőtti emailt, amelyet Takács Péter akkori egészségügyi államtitkár, jelenleg fideszes parlamenti képviselő írt a Magyar Orvosi Kamara (MOK) ténykedésével kapcsolatban. „Egy mondat 2022-ből.
Egy 24 óra alatt elfogadott törvény 2023-ból.
És egy szavazás holnap” – fűzte hozzá gondolatait a levelezéshez a miniszter, majd kifejtette, miről is van szó. 2022. december 1-én a Magyar Orvosi Kamara rendkívüli körlevélben jelezte, hogy álláspontja szerint a készülő egészségügyi törvénymódosítás súlyosan veszélyezteti a betegbiztonságot, ezért az alapszabályának megfelelően rendkívüli országos küldöttgyűlés összehívását kezdeményezte.
Erre reagálva eresztett meg egy emailt Takács, amelyben a következőt írta: Kommunista kiáltvány…. láttam.
Konzultálok Samuval meg Bencével, sztem egy kicsit oda kéne nekik baszni.
Hegedűs szerint a levélben említett Samu Samu Attil a dandártábornokot, a Belügyminisztérium sajtófőnökét, míg Bence a jelenleg is KDNP-s parlamenti képviselő, akkori belügyi államtitkár, Rétvári Bence . „Néhány hónappal később az Orbán-kormány benyújtotta a Magyar Orvosi Kamara jogállását alapvetően megváltoztató törvényjavaslatot.
Az Országgyűlés kivételes eljárásban, már február 28-án elfogadta.
A törvény megszüntette az orvosok kötelező kamarai tagságát, és az orvosetikai eljárások érdemi rendszerét a MOK helyett az Egészségügyi Tudományos Tanácshoz helyezte át.
A törvényt március 1-jén kihirdették, és másnap hatályba lépett” – folytatta Hegedűs, hogy mi történt aztán 2023. február 27-én és 28-án.
Továbbá emlékeztetett, hogy a Fidesz-kormány akkori hivatalos indokolása szerint minderre azért volt szükség, mert a MOK „hatalmával visszaélve” nyomást gyakorolt az orvosokra.
A MOK ezt vitatta, és politikai megtorlásként értékelte a történteket.
He„gedűs posztja alatt reagált a Takács korábbi megnyilvánulására Magyar Péter miniszterelnök, aki azt írta a Fidesz egykori államtitkáráról: „Egészen ordenáré, vállalhatatlan ember.” The post Előkerült egy email, amiben Takács Péter arról írt, hogy oda kéne baszni az Orvosi Kamarának first appeared on 24.hu .


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.