Lemond a rektorhelyettességről, sőt az egész egyetemet otthagyja Szabó Lajos György, a Corvinus oktatási rektorhelyettese - ezt maga jelentette be Szabó, aki az elmúlt években, a kekvásított Corvinus egyik meghatározó és az egyetemen belül meglehetősen népszerűtlen vezetője volt.
Ő volt a rektorhelyettes, amikor a Corvinus 2019-ben elsőként modellt váltott, és a Hernádi Zsolt vezette alapítványi kuratórium alá került - a kuratórium aztán 2023-ban egy évre őt nevezte ki megbízott rektornak.
Ebben az időszakban zajlott a Corvinus elmúlt éveinek legnagyobb botránya, amiben Szabó Lajos György főszerepet játszott.
Miután az egyetemen belül kiderült, hogy a meghatározó MOL-részvényhányaddal rendelkező Timur Rahimkulov fiának a szülők közbenjárására az egyetemi vezetés extra vizsgalehetőséget bizotsított annak ellenére, hogy nem teljesítette az ehhez előírt követelményeket, Ádám Zoltán oktatóként etikai eljárást kezdeményezett - az ügy végén azonban Ádámot rúgták ki, többek között azt róva fel neki, hogy megsértette a kancellárt. „Ezért az unokáid is szégyenkezni fognak, téged egy jobb kocsmába se engednének be” - mondta Szabónak az ügy miatt Ádám Zoltán.
Szabó Lajos azóta is a posztján maradt, és rektorhelyettesként az elmúlt két évben is meghatározó szerepe volt, amióta a belga Bruno van Pottelsberghe lett a Corvinus rektora.
Szabó Lajos most egy búcsúlevélben jelentette a távozását az egyetemről, melynek jelntős részében azt hangsúlyozza, hogy nem a botrányos ügyek és főleg nem a kormányváltással összefüggésben hagyja ott a Corvinust. „És hogy miért éppen most?
Nyilván lesznek páran, akik ezt az elmúlt hónapok változásaival hozzák összefüggésbe” - írja, de állítása szerint erről szó sincs, már korábban tervezte a búcsút, és környezetváltozásra van szüksége. „Ne higgye senki, hogy ez bármilyen megfutamodás lenne bármi elől! - hangsúlyozza, és azt kéri az őt szerinte méltatlan hangnemben támadó kollégáit, hogy „leköszönésemkor mellőzzék a személyeskedő és sértő megjegyzéseiket!” Szabó búcsúlevelében azt írja, hogy ő soha nem a KEKVA-modellt, hanem az egyetem fejlesztését képviselte, politikát soha nem vitt be a munkájába, Ádám zoltán és a vizsgabotrány ügyében pedig azt ígéri, hogy hamarosan az ő igazát támogató bizonyítékokkal áll majd a nyilvánosság elé, miután már nem köti majd a a titoktartás. ]]>

Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.