Ritkán lesz világhírű valaki a magyar Nb1-ből, ezért is olyan vicces látni, hogy az internet focival foglalkozó, nem kis része kedd este óta arról a Valdas Dambrauskasról szól, aki 2025. februárjától júniusáig 12 meccsen át a DVTK edzője volt.

Míg nálunk dolgozott, a foci- és bulvársajtó úgy kezelte mint egy nyomi kívülállót, egy kétfejű borjút, mert futballszakember létére könyveket olvasott, színházba járt és értelmes nyilatkozatokat adott, nemcsak fociról.

Dambrauskas tegnapról mára virradóra nemcsak azért vált világsztárrá, mert az erre teljesen esélytelen azeri Sabah csapatát nem akármilyen izgalmak után feljuttatta a BL főtáblájára, hanem főként azért, mert filmbe illő sztorija van annak, hogy miként lett belőle egyáltalán fociedző.

Maga a feljutás csak az utolsó körben volt izgalmas, a csapat előtte a szerencsés sorsolása miatt olyan hurkákkal játszott egymás után, mint a walesi The New Saints, a finn KuPS, a dán Aarhus és végül az izraeli Hapoel Beer-Sheva.

Utóbbitól idegenben 2-1-re kikaptak, az azeri visszavágó elején pedig kétszer is vezettek az izraeliek és már 4-2-re mentek összesítésben, de a Sabah a legvégén egyenlített, majd kettőt lőtt a hosszabbításban.

Ez sem volt rossz sztori, de az még sokkal jobb, hogy miként lesz egy fociban amúgy sem villogó miniország szegénysorsú szülöttéből BL-edző.

Valdas Dambrauskas egy építőmunkás és egy menzai szakácsnő gyerekeként született egy falu méretű litván kisvárosban, amikor Litvánia még a Szovjetunió elnyomott tagköztársasága volt.

Bár már 12-13 évesen elhatározta, hogy edző lesz, erre semmi esélye sem volt, amíg 25 éves korában egy litván tévés kívzjátékban meg nem nyerte egy lakás árát.

Ő azonban nem lakást vett, hanem Angliába költözött, a pénzből beiratkozott a London Metropolitan University sportmenedzsment szakára, utána angol edzőképző kurzusokra, aztán először híres angol csapatok - Manchester United, Fulham, Brentford - akadémiáin dolgozott, majd edző lett.

A tévévetélkedőről ezt mesélte a boon.hu-nak „Ilyen kérdések voltak, hogy: melyik volt – ebben az időszakban – az az ország, amelyik a legtöbb elektromos energiát állította elő egy személyre levetítve a világban?

Litvánia, hiszen nekünk volt egy nagy reaktorunk, és csak mintegy 3 millióan laknak az országban.

Vagy a másik kérdés: ki volt az a férfi színész, aki 1929-ben Oscar díjat kapott?

Volt négy válasz, és választani kellett.

Emil Jannings.

Vagy egy harmadik: melyik ország nyomtatta akkor naponta a legtöbb újságot?

Nem izgultam a tévében, a kamerák előtt, nem vagyok az a típus.

Sok ember biztosan ideges, ha beül egy ilyen helyre, én nem.

Ha mondjuk lenne itt, a diósgyőri stadionban 15 000 néző, és azt mondanák, menjek be a pálya közepére, és beszéljek előttük egy órát, könnyen megtenném.” Talán ebből is látszik, hogy Dambrauskas nem az az átlagos edző, már ha van olyan egyáltalán.

A nyereményének felhasználásáról és az angliai időkről például ezt mesélte? „Azt hamar felismertem, hogy Angliában, egy olyan környezetben profi szinten edzőnek lenni szinte a lehetetlen kategória.

Anglia konzervatív ország, az akadémiai szint tűnt elérhetőnek.

Viszont strukturált módon gondolkodtam, minden év elején, januárban leültem a gépem elé, elkészítettem egy excel táblázatot, az arra az évre vonatkozó tervekkel.

Kiszíneztem benne dolgokat, hogy milyen tanfolyamat kell elvégezni, milyen munkát kell vállalnom, milyen gyakorlatot kell csinálni.

Ez ment öt-hat éven keresztül, így haladtam előre.” Egészen a BL-ig. ]]>