Többnapos demonstrációval próbálják felhívni a figyelmet helyzetükre a független benzinkutasok.
Egri Gábor az ATV Egyenes Beszéd című műsorában arról beszélt, hogy a Kossuth téren nemcsak tiltakozni szeretnének: a kormány képviselőit és más politikusokat is várják, hogy személyesen beszéljenek velük a magyar kis- és középvállalkozások problémáiról.
A Kossuth térre vonulnak a független benzinkutasok, akik több napon keresztül demonstrálnak a fővárosban.
Egri Gábor, a Független Benzinkutak Szövetségének képviselője az ATV Egyenes Beszéd című műsorában arról beszélt, hogy a megmozdulással a hazai kis- és középvállalkozások egyre nehezebb helyzetére is rá akarják irányítani a figyelmet.
A benzinkutasok ugyanakkor nem kizárólag hagyományos tüntetésként tekintenek az akcióra.
A Kossuth téren lehetőséget szeretnének teremteni arra is, hogy politikusokkal és kormányzati szereplőkkel közvetlenül beszéljenek a problémáikról.
Egri az interjúban arról beszélt, hogy a független kutakat egyszerre több oldalról éri nyomás.
A nagykereskedelmi és kiskereskedelmi árak alakulása mellett az import lehetősége és az adózási rendszer is meghatározza, hogy a kisebb szereplők milyen feltételek mellett tudnak működni.
Változtatnának a kiskereskedelmi adón A beszélgetés egyik központi témája a kiskereskedelmi adó volt.
Egri szerint az üzemanyagok magas ára miatt a benzinkutak viszonylag gyorsan magas árbevételt érhetnek el, ez azonban nem jelenti azt, hogy ezzel párhuzamosan a nyereségük is jelentősen növekedne.
A szövetség ezért változtatna az árbevételhez kötött adósávokon.
Ezeket a sávokat mindenképpen vissza kéne állítani, hogy a magyar KKV-k lélegzethez jussanak – fogalmazott Egri Gábor az ATV-ben.
Az Egyenes Beszédben a korábbi kormányzati egyeztetések is szóba kerültek.
Egri szerint tárgyalások ugyan voltak, az általuk várt érdemi változás azonban elmaradt.
Az üzemanyag-ellátásra is hatással lehet a kutak helyzete Egri Gábor szerint a független benzinkutak problémáját azért sem lehet kizárólag egyetlen ágazat ügyeként kezelni, mert számos töltőállomást olyan kisebb vállalkozások működtetnek, amelyek más tevékenységekkel is foglalkoznak.
Ezek a cégek helyben teremtenek munkahelyeket és más szolgáltatásokat is biztosíthatnak, ezért Egri szerint egy fontos üzletág elvesztése az egész vállalkozást megrendítheti.
Ha az egyik fontos lábát kihúzzuk, a többi lába is bedől – fogalmazott.
A szövetség képviselője az üzemanyag-ellátás biztonságát is szóba hozta.
Álláspontja szerint különösen a kisebb településeken lehet jelentősége annak, ha egy független töltőállomás már nem tud tovább működni.
Itt azért egy ellátásbiztonságról is szó van az üzemanyagok területén, és egy gazdaságpolitikáról – mondta.
Egri hangsúlyozta, hogy a vállalkozások nem kivonulni szeretnének a magyar piacról, hanem olyan környezetet szeretnének, amelyben tovább tudnak működni. „Mi Magyarországon akarunk a továbbiakban is vállalkozni, de ehhez feltételeket kell teremteni, gazdasági feltételeket.” A benzinkutasok ezért a Kossuth téri demonstrációt egyfajta nyilvános fórumnak is szánják, ahol a döntéshozókkal közvetlenül beszélhetnének az ágazat és általában a magyar kkv-k helyzetéről.

Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.