Mégis nyomozást indít hűtlen kezelés bűntettének gyanújával a rendőrség a legutolsó Nemzeti Konzultáció kapcsán, miután helyt adtak a K-Monitor felülbírálati indítványának, írja a szervezet a blogján.
Korábban a 24.hu írta meg , hogy a legutolsó Nemzeti Konzultáció 12,3 milliárd forintba került.
Ez a pénzt viszont nem a Fidesz, hanem a magyar állam fizette, a kiírást a New Land Media Kft. és a Lounge Design Kft nyerték meg, amelyek Balásy Gyulához köthetőek.
Emiatt egy magánszemély pert indított, de a rendőrség ezt elutasította, mert a kérdések szerintük nem közvetlenül a Tisza Párt állítólagos programjáról szóltak, hanem általánosságban a kormány intézkedéseiről és az emberek véleményének megismeréséről.
A K-Monitor felülbírálati indítványt nyújtott be emiatt.
Szerintük a Nemzeti Konzultációban szereplő öt kérdés, és annak kormányzati „magyarázatai” nem közérdekű, a választópolgárokat pártsemleges információval ellátó tájékoztatások voltak, hanem egyoldalú, egy adott, a politikai versenyben résztvevő párt választási esélyeinek növelése érdekében a Tisza Pártot, illetve általában az ellenzéket negatív színben feltüntető kampánycélú kijelentések, amelyek ráadásul bizonyítottan valótlan tartalmat hordoztak.
A Budapesti Gazdasági Ügyészség végül nem terjesztette fel az indítványt a bíróságnak, hanem saját maga döntött a változtatásról és elrendelte a nyomozást.
Az ügyészség szerint a hűtlen kezelés bűntettének gyanúja megállapítható, amelynek tisztázása csak nyomozás keretében lehetséges.
The post Mégis nyomoz a rendőrség az utolsó Nemzeti Konzultáció miatt first appeared on 24.hu .

Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.