Szerda délelőtt eljön az évtizedek óta várt iratnyilvánosság, amitől sokan remélik azt, hogy Magyarország 36 évvel a rendszerváltás után végre szembenéz a múltjával.
Vagy legalábbis valami elindul, ami efelé mutat, de féloldalasan teszi, és megvan az esélye annak, hogy ez így egyelőre inkább kérdések tömkelegét hozza majd, nem valamiféle tisztázást.
A most induló Nyitott Akták oldalon ugyanis bárki rákereshet az állambiztonság több tízezer egykori hálózati személyének nevére, köztük a saját rokonaira is.
Bemutatjuk, hogyan találhatja meg az állambiztonsággal egykor együttműködők adatait, és merre tovább, ha a saját rokonai közül is rábukkan valakire.
Keresztre feszítés helyett most különösen érdemes óvatosan kezelni a találatokat: itt messze nem csak elvetemült besúgók vannak.
Elöljáróban: nagy politikai leleplezések helyett inkább családi drámákra lehet első körben számítani.
Kis magyar ügynökkereső Az 1956-os forradalom leverésének hetvenedik évfordulóján, november 4-én bárki számára elérhetővé válnak az egykori kommunista állambiztonság hálózati személyeiről fennmaradt nyilvántartások, vagy legalábbis azoknak bizonyos részei.
A Tisza-kormány ezzel úgymond a rendszerváltás egyik nagy adósságát készül rendezni, de a nyilvánosságra kerülő adatbázis messze nem teljes ügynöklista, és önmagában azt sem árulja el, hogy a benne szereplők mit tettek valójában.
A következő napokban első lendülettel várhatóan a legtöbben politikusokat és más közéleti szereplőket fognak az adatbázisban keresni.
Ha ilyen nevekre bukkanunk, természetesen mi is beszámolunk róluk.
Azt azonban érdemes előre tisztázni, hogy az ismert emberek állambiztonsági múltjáról most valószínűleg csak elvétve fog hatalmas újdonság kiderülni.
A volt és jelenlegi politikusok vagy csúcsértelmiségiek többségéről nagyrészt már megírták a történészek vagy esetleg az újságírók, hogy milyen dokumentumokat őriz róluk az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára, az ÁBTL.
Jöhetnek persze ismeretlen sztorik, de a legnagyobb újdonság a személyes és családi történetekben lesz.
Az ÁBTL által működtetett nyitottaktak.hu oldalon 55–60 ezer ember neve és az állambiztonság által róluk nyilvántartott adatok között lehet keresni.
Regisztrálni nem kell, a dokumentumok ingyenesen hozzáférhetők, akár le is lehet őket tölteni.
A képernyőképek alapján egy elég egyszerű keresőn lehet elindulni: akár a keresett személy nevének egy részletét is meg lehet adni, és az egyéb ismert adatokkal (születési év, anyja neve stb.) szűkíteni a találatokat.
A kereső az államszocializmusban keletkezett, a levéltárnak átadott állambiztonsági forrásokból dolgozik – ezekben lehetnek hibák, elírások, egymásnak ellentmondó adatok, úgyhogy érdemes többféleképpen is próbálkozni.
Itt azoknak a találatai jelennek meg, akiket az állambiztonság hálózati személyként tartott nyilván – őket hívja a köznyelv ügynöknek, még ha az állambiztonsági szótárban valójában a többségüket nem így, hanem például titkos megbízottnak nevezték.
Ez azonban messze nem teljes lista a szocialista Magyarország összes ügynökéről, és az sem biztos, hogy aki rajta van, valóban adott le jelentéseket másokról.
Az adatbázisba egyelőre három forráscsoport került be.
Az egyik a 6-os karton, amire a hálózati nyilvántartásba vettek alapadatait írták fel: a valódi név mellett ott van többek között a fedőnév, az, hogy mikor és hogyan szervezték be, a beszervező tiszt neve, meg az is, hogy meddig tartott a hálózati kapcsolat.
Vannak bőven hiányosan kitöltött 6-os kartonok is, ez itt egy viszonylag komplett példány: Ezenkívül lehet keresni a hetvenes évektől működő primitív számítástechnikai adatbázisból, a mágnesszalagok H jelű adattárából kinyert adatok között: ez az állambiztonság számítógépes hálózati nyilvántartásának fennmaradt része.
Vannak, akiknek a papíralapú kartonja nincs meg, de itt megtalálhatók az adataik.
Pár évre, az 1957 és 1962 közötti időszakra van még egy harmadik forrás is: az úgynevezett B-napló, amiből szintén kiderülhet, milyen számon nyitottak valakinek beszervezési dossziét.
Annak, aki először találkozik állambiztonsági iratokkal, mindenképpen érdemes megnéznie az oldalon a magyarázatokat, a „Tudástárat” és a videós segédanyagokat, hogy értse, mit is lát a képernyőn. ]]>


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.