A Cybertruck ugyan megjelenése pillanatától mémek százainak szülőanyja volt, de a lassú fejlesztés, a magas ár és a korlátozott piac miatt végül nem hozta az elvárt számokat.
Ennek megfelelően megszabadul tőle a Tesla, a helyén kétszemélyes robottaxikat terveznek gyártani 2027-től.
Ám még utoljára jól megfejik vele azokat, akik vennének belőle: az alapmodell, a Standard AWD egyszerűen eltűnik a kínálatból, a többi változat árát pedig megemelték, a Premium AWD 92 490, a Cyberbeast 102 490 dollárért rendelhető meg.
A Tesla 2019-ben mutatta be a Cybertruck prototípusát, de a gyártás a beígérthez képest két évet csúszott: 2023 novemberében kezdték meg Texasban.
A típus kizárólag Észak-Amerika számára készült.
Később piacra került Dél-Koreában is, de másutt legfeljebb szürkeimportban lehetett beszerezni.
Az élesre munkált, vastag anyagból készült rozsdamentes acél karosszéria miatt a világ nagy részén, így Európában a passzív biztonsági előírások miatt nem is próbálkoztak meg a típusvizsgáztatásával, annak ellenére, hogy érdeklődés lett volna iránta.
Emellett jobbkormányos változat sem készült, amivel további nagy piacokat engedtek el.
Az olcsóbb változatokhoz a típus pályafutása során csak rövid ideig lehetett hozzájutni, és soha meg sem közelítették az eredetileg beígért 40 ezer dolláros árszintet.
Ennek megfelelően az eladások sem indultak be igazán: az első teljes gyártási évben közel 40 ezer autót adtak el, de 2025-re ez a szám 20 ezerre esett vissza, és az idén tovább csökkent.
Mivel a gyártást eredetileg évi 250 ezer autóra optimalizálták, valószínű, hogy a típus soha nem hozott hasznot a Teslának – ezt az okot sejtjük a gyártás sietős leállítása mögött is.
A nagy szériás Tesla választék így két hagyományos autóra szűkül, és – a kezelőszerveket nem tartalmazó Cybercabet és a méregdrága Roadstert nem számolva – egyelőre további bővítésről sem érkeznek hírek.
A gyártó jelenleg az önvezető taxi, és az Optimus humanoid robot gyártásának elindítására koncentrál, miközben a Model 3 és Model Y egyelőre elég jól tartja a frontot autós oldalon.
A legutolsó, harmadik negyedéves jelentés szerint három hónap alatt 478 ezret szállítottak le a két tömegmodellből, azaz várhatóan az idén is összejön a tavalyi, 1,6 millió körüli gyártás.


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.