A hétfőn kulcscsonttöréssel megműtött Tadej Pogacar , a szlovénok világsztár kerékpárosa már arra összpontosít, hogy rajthoz állhasson a szeptember 27-i montreali világbajnokságon.
Versenyfutás az idővel Az UAE Team Emirates klasszisa az összetett éllovasaként szombaton szenvedett súlyos sérülést a Vuelta a Espana országúti körverseny nyolcadik szakaszán, emiatt feladni kényszerült a küzdelmet, és hétfőn már megoperálták, írja az MTI.
Mauro Gianetti csapatfőnök jelezte: négy hét van a vb-ig, annyi idő alatt Pogacar jó esetben felépülhet, de versenyt kell futnia az idővel. „Természetesen nem lesz könnyű” – mondta Gianetti, aki hozzátette: amint lehetséges és az állapota engedi, Pogacar hazautazik Spanyolországból, hogy szigorú orvosi felügyelet mellett otthon kezdje meg a rehabilitációs edzéseket.
A hasonló sérülések gyógyulási ideje négy-hat hét.
Sorozatban harmadszor nyerhetné meg a vébét A Tour de France címvédője és ötszörös győztese – aki a Vueltát még sosem nyerte meg – a súlyos vállsérülés mellett agyrázkódást is szenvedett.
Pogacar egymás után kétszer nyerte meg a világbajnokságot, azaz Montrealban sorozatban a harmadik elsőségére hajt.
Pogacar a vb után az október 10-i Lombardiai körversenyen is szeretne indulni.
Ezen a viadalon 2021 óta nem talált legyőzőre.
Kapcsolódó Amíg a győztes ünneplését mutatták, a háttérben ripityára verte ütőjét egy teniszező Véletlenül tökéletes szögben állt a kamera.
The post Épphogy megműtötték, már a vébére koncentrál a nagyot eső Pogacar first appeared on 24.hu .


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.