TelexOrbán Viktor 30 éve nem tartotta ennyire reménytelen helyzetben a tusványosi beszédétInfostartLángok csaptak fel egy hetedik emeleti lakásbanTotalcarEzzel a Porschéval akartak lehúzni444Orbán Viktornak egy még egymást is gyalázó tábornak kell irányt mutatnia TusnádfürdőnVilággazdaságHegedűs Zsolt bejelentette: egy teljesen új rendszerben vizsgálják meg a kórházi hibákat – a kamerás megfigyelés kiterjesztését tervezi a miniszterTelexSzeptemberben indul a kórházi fertőzések nyilvános adatbázisaBlikkÁmokfutó Siófokon: átszúrta a korlát a menekülőt, a rendőrök mentették ki, ami aztán történt, arról mindent elárulnak a járókelők által készített képek24.huKis híján autó alá esett egy rolleres BudapestenMagyar NemzetEz Jürgen Klopp utolsó munkája edzőként, és máris a távozásával fenyegetMagyar HírlapCiszjordániai és libanoni helyszín is felkerült az UNESCO világörökségi listájáraVezess.huJön a fordulat a Mercedesnél, előnybe kerül Russell24.huGyülekezik a tömeg az Orbán-beszédreMandinerPerceken belül kezdődik Orbán Viktor tusványosi előadása (VIDEÓ)IndexÍgy indult a volt kormányfő TusnádfürdőreIndexHárom szóval üzent Orbán ViktorTelexOrbán Viktor 30 éve nem tartotta ennyire reménytelen helyzetben a tusványosi beszédétInfostartLángok csaptak fel egy hetedik emeleti lakásbanTotalcarEzzel a Porschéval akartak lehúzni444Orbán Viktornak egy még egymást is gyalázó tábornak kell irányt mutatnia TusnádfürdőnVilággazdaságHegedűs Zsolt bejelentette: egy teljesen új rendszerben vizsgálják meg a kórházi hibákat – a kamerás megfigyelés kiterjesztését tervezi a miniszterTelexSzeptemberben indul a kórházi fertőzések nyilvános adatbázisaBlikkÁmokfutó Siófokon: átszúrta a korlát a menekülőt, a rendőrök mentették ki, ami aztán történt, arról mindent elárulnak a járókelők által készített képek24.huKis híján autó alá esett egy rolleres BudapestenMagyar NemzetEz Jürgen Klopp utolsó munkája edzőként, és máris a távozásával fenyegetMagyar HírlapCiszjordániai és libanoni helyszín is felkerült az UNESCO világörökségi listájáraVezess.huJön a fordulat a Mercedesnél, előnybe kerül Russell24.huGyülekezik a tömeg az Orbán-beszédreMandinerPerceken belül kezdődik Orbán Viktor tusványosi előadása (VIDEÓ)IndexÍgy indult a volt kormányfő TusnádfürdőreIndexHárom szóval üzent Orbán Viktor
EUR361.88 FtUSD318.08 FtBTC$64,014
Bulvár

Patthelyzet, gatya, csótánykodás, hétvégi olvasnivalók

Pöcsfej- és szuperválogatott. Vallomások aranykonvoj-ügyben. 4-6 hangulat az RTL-en. Szélsőjobbra csúszás Tusványoson. Itt a 444 napindító hírlevelének hétvégi kiadása.

444Bulvár

Jó reggelt!

Ez itt a 444 napindító hírlevele a hét legfontosabb cikkeivel, híreivel.

Vannak más hírleveleink is, ezekre itt lehet feliratkozni .

Elnök A hét azzal indult, hogy Magyar Péter felkérte Polgár Juditot köztársasági elnöknek, aki már délután visszautasította a felkérést.

Megkerestük a Polgárt ajánló kiválóságokat, szerintük is lehetne több jelölt a pozícióra , megírtuk, hogy ha így néz ki egy társadalmi egyeztetés, akkor nem állunk túl jól .

Szombaton, amikor Sulyok Tamás aláírta az alaptörvény módosítását, úgy tűnt, Magyar Péter az április 12-e óta vívott legnehezebb csatáját is megnyerte.

A győztes pozícióból azonban sikerült az első politikai és presztízsveszteségét elszenvedve kijönnie, bár azt nem tudni, ki nem kényszerített hibát vétett, vagy kényszerpályán eltaktikázta magát .

Azóta Magyar találkozott Romsics Ignáccal , illetve Fülöp Botonddal , a Vidéki prókátor oldal szerzőjével.

Konvoj „A kihallgatás ideje alatt valami szörnyű ordítást hallottam kintről”, „mintha valaki fájdalmában üvöltött volna” – lapunk megszerezte az aranykonvoj ukrán pénzszállítóinak tanúvallomásait , amelyben részletesen beszélnek arról, mi történt, miket kérdeztek tőlük, hogyan beszéltek velük a magyar hatóságok. „Ez a titkosszolgálati művelet nagyon ráéghet a Legfőbb Ügyészségre, ha nem lépünk időben” – birtokunkba jutott egy belső ügyészségi e-mail , amit a KNYF-től küldtek az időközben lemondott legfőbb ügyésznek az aranykonvojügyről.

Figyelmeztetik benne, hogy valaki egyszer közelebbről is megnézi a történetet, az ő felelőssége is napirendre kerülhet.

Kirúgások Nagy Gábor Bálint eddig bírta a választás után megtáltosodó ügyészség élén .

Nagyot ugyanazon a napon választották legfőbb ügyésznek, mikor Polt Pétert alkotmánybírósági elnöknek.

Szinte egyszerre távoznak, igaz, Polt nem magától.

Kapitány István felmentette a Paks II. vezérigazgatóját, meg is van az utódja .

Hadházy posztolta, hogy az Országgyűlési Hivatal igazgatója egy NER-es kislovag, Magyar alákommentelte, hogy nem vették állományba, Forsthoffer kiakadt .

Űr Kapu Tibor: Orbán Viktor teljes mértékben megsértette a NASA-val kötött megállapodást.

A Qubitnek adott interjújában a kutatóűrhajós beszélt Polgár Judit köztársasági elnöki jelöléséről, az Orbán-videóhívásról és Kötcséről, űrutazásának hasznáról és tudományos eredményeiről, valamint a magyar űrprogram jövőjéről.

Pénzek Repedés a NER-elitben : Szíjj László cége már nem támogatja a Felcsútot.

A választás után az elsők között hátrált ki Mészáros Lőrinc egyik üzleti partnere, Szíjj László, rajta kívül három cég is eltűnt a szponzorfalról.

Félbehagyott Puskás-sorozatot, utólag lepapírozott támogatásokat és egy nap alatt kiszórt 6,2 milliárdot találtunk a Szerencsejátéktól kikért dokumentumok között – közérdekű adatigényléssel kértük ki a Szerencsejáték Service Kft. támogatási és szponzorációs szerződéseit, hogy megtudjuk, mire adtak évente jelentős közpénzt .

A bukott osztrák kancellár is az MCC fizetési listáján volt, a Fidesz veresége után inkább visszautalta a pénzt – Sebastian Kurz segíthette a NER-es bevásárlást az osztrák magánegyetembe, amit most a magyar állam örökölhet meg. 150 millió forint közpénzt kapott a Pócs János farmjára bejelentett civil szervezet, de az elszámolásaiban számos furcsaság van – a Jász Nemzet Egyesület kapott a hírhedt NKA-s pénzekből , honlapjuk nincs.

Találtunk olyan koncertelszámolást tőlük, amelyeknek a fellépői nem is tudtak arról, hogy felléptek.

A közpénzek nagy része pedig olyan rendezvényekre ment, amelyeket a fideszes képviselő Pócs János szervezett. 24.hu: Hankó Balázs a Fidesz választási veresége után is milliárdokat osztott ki kormányközeli szervezeteknek .

A korrupció az, amiből Kuna Tibort kihagyják .

Gatya, Tusnád Rottyon van a gatya – akár nem képesek, akár direkt nem akarnak normálisan megszervezni egy sajtótájékoztatót Orbánék, ez sehogy sem néz ki jól.

Állítólag nem volt internet a pártszékházban, ezért egy kocsibejárón nyomakodva lehetett 20 percig egy 6 sávos út és egy zajos építkezés között a tűző napon kérdezni a Fidesz elnökét arról, hogyhogy olyasvalaki lett a párt frakcióvezetője, aki még 2009-ben is az SZDSZ jelöltje volt.

Tényleg megreccsent a Fidesz, Békéscsabán, Makón és más városokban sem indulnak az időközi választásokon .

Orbán Tusnád előtt: Harc a végsőkig vagy tervezett elvonulás .

A szakrális vezető ismét ellenzékből lép fel kedvenc szentélyében.

A nagy kérdés, hogy vajon él még a győzelmi kényszer, vagy ez már a fegyverletétel.

A fideszes srácok sem úgy érkeztek Tusnádfürdőre, mint korábban .

Fordult a kocka: most a Fidesz az az ellenzék, ami külföldre megy segítségért belpolitikai ügyekben.

Az idei Tusványoson Semjén Zsolt beszélt arról, hogy világpolitikai okokból jobbszélre csúszott a Fidesz-KDNP , L.

Simon László szerint penetráns volt a Fidesz idei plakátkampánya, Szatmáry Kristóf szerint a Fidesz elnöksége arra készül , hogy a kétharmadukat vezetőszáron vihetik el, Tuzson Bence szerint feljegyzik azokat, akik felépítik a mostani rendszert , és felelni fognak, Németh Zsolt megpróbálja meggyőzni Orbánt , hogy atlantista félfordulatra van szükség, a Vadhajtások szerint Németh Zsoltnak a „büdös kurva anyját” , Dúró Dóra szerint nincs közös Fidesz-Mi Hazánk esemény, de vannak civilek , akik megfordulnak itt is, ott is.

A fesztiválon kilencszer fellépő Schiffer András szerint úgysem olvasod el ezt a cikket !

Külföld Az egyik legnépszerűbb tábornok kinevezésével próbálja csillapítani az indulatokat és átalakítani az ukrán hadsereget Zelenszkij – a népszerű Mihajlo Drapatij kinevezése egyszerre válasz a tiltakozásokra és kísérlet arra, hogy a mereven központosított parancsnoki rendszert egy gyorsabb, decentralizáltabb és nagyobb személyes felelősségre épülő működés váltsa fel.

Javier Colomina NATO-főtitkárhelyettes a 444-nek : Az amerikaiak egyértelművé tették, hogy másfajta szövetséget szeretnének.

Poloskák helyett csótányok: utcára mentek India magukra hagyott fiataljai, a rendőrség kőkeményen csapott le rájuk.

Online viccnek indult, a Csótány Néppárt pár hónap alatt komoly mozgalommá nőtte ki magát .

Az oktatási rendszer reformját követelő fiatalok megpróbáltak elvonulni az indiai parlamentig, de a rendőrök ezt nem hagyták, 21 napja éhségsztrájkoló aktivistájukat pedig elvitték.

Kultúra Bőröndöket túró brit vámtisztviselők épültek be a heroinkereskedő bandákba, most sorozat is készült róluk, de a valóság megint izgalmasabb – a Legends (Közönséges kémek) című Netflix-sorozat valós alapsztorija nagyon izgalmas, de tényleg ez lenne a brit Drót?

Vámpír autó, ami kiszívja a véred – Borsos Lőrinc múzeumba tenné Balásy éjfekete Lamborghinijét .

A művészpár régóta keresi a módját, hogy szert tegyen egy Lamborghinire, májusban pedig a magyar közélet eléjük sodort egyet.

Nyílt levélben kérik az egykori propagandapápát, hogy tegyen egy újabb felajánlást és segítsen eljuttatni a Diablót oda, ahol „a műtárgyak a mennybe mennek”. 4-6-os villamos a hangulat az RTL műsorában – az új exek csatájában lényegében mindenki ordít, feltehetően azért, mert nincs megfelelő eszköztáruk arra, hogy kifejezzék gondolataikat, nem tudják mások számára is érthetően megfogalmazni azt, ami a fejükben van, és miután nehezükre esik a kommunikáció, de talán magukat sem értik, végső soron senki sem ért semmit, amin felidegesítik magukat.

Moo Deng, a cuki víziló és Punch, az árva makákó már a múlté: egy ritka fejlődési rendellenességgel élő mosómedve, Jimothy hódította meg Seattle-t és az internetet , a körülötte kialakult cukiságkampányba pedig már a politikusok mellett a NASA és a Google is beszállt.

Sport Szuperválogatott 2026 – egy nagyon öreg kapus és egy nagyon fiatal hátvéd.

Egy csatár, aki nem tűnik embernek és egy középpályás, aki mindent tud.

Ők voltak az első 48 csapatos világbajnokság legjobbjai.

Spoiler: Messi bekerült.

Pöcsfejválogatott 2026 – felesleges senkik, akiket azonnal elfelejtettünk, és nagy mellénnyel érkezők, akik pofára esését évtizedek múlva is röhögve idézzük majd fel.

Egy dologra mindenképpen jó volt a 48 csapatos vébé: volt miből meríteni ide.

Most került a helyére a spanyol foci – évtizedeken át Spanyolország volt az ország, ahol a legnagyobb különbség volt a klubcsapatok és a válogatott teljesítménye közt.

Három Európa-bajnoki, és most már két világbajnoki címmel viszont a 21. század legsikeresebb válogatottja a spanyol lett, miközben klubjaik, edzőik, játékosaik mindenhol, mindent megnyernek.

Miért bírálják az edzőt , akinek Anglia az utóbbi hatvan év legsikeresebb vb-szereplését köszönheti? – Thomas Tuchel papíron sikeresebb, mint az 1966-os vb-győzelem óta bárki, mégsem tudja neki megbocsátani a közvélemény az argentinok ellen elbukott elődöntőt.

Hol hibázott a kapitány, és mit tartogat számára a jövő? ]]>

Eredeti közlés

Olvasd el a teljes cikket a(z) 444 oldalán

A MediaScan a forrás címét és tartalmi kivonatát mutatja. Az eredeti írás és minden frissítés a kiadó oldalán érhető el.

Tovább a teljes cikkhez
Forráskép

Politikai lefedettség

KormánypártiKözépenKormánykritikus
-15Balközép / Tisza-szimpatizáns

A(z) 444 besorolása: Balközép / Tisza-szimpatizáns. Az érték automatizált, tájékoztató jellegű elemzés.

Tulajdonos / Finanszírozó: Magyar Jeti Zrt.

Olvasói visszajelzés

Hasznosnak találtad ezt a cikket?

Egy érintéssel jelezheted. A választásodat később vissza is vonhatod.

Megosztás Facebook X WhatsApp Telegram E-mail
Közösség

Vélemények és hozzászólások

Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.

A hozzászólások betöltése…