Deák Dániel bejegyzése a Facebookon: HATALMAS BOTRÁNY AZ ÜGYNÖKAKTÁK KÖRÜL: ÁRTATLAN EMBEREK IS FELKERÜLTEK AZ ADATBÁZISBA, A LEVÉLTÁR MÁR HIVATALOSAN BOCSÁNATOT KÉRT!
Egészen elképesztő fordulatot vett az ügynökakták nyilvánosságra hozatala.
Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára most hivatalos közleményben ismerte el , hogy Lezsák Sándor neve informatikai hiba miatt jelent meg a mágnesszalagos adatbázisban.
Lezsák Sándor ugyanis nem volt a kommunista állambiztonság besúgója, hanem éppen ellenkezőleg: a diktatúra megfigyeltje volt!
A levéltár most elnézést kért tőle, és bejelentette, hogy megkezdték az érintett adatbázisrész felülvizsgálatát.
Csakhogy itt sokkal súlyosabb problémáról van szó, mint egyetlen ember téves besorolásáról!
A mágnesszalagos nyilvántartásban további érintettek is lehetnek, akiknek a neve félreérthető módon szerepel.
Olyan ártatlan emberek kerülhettek gyanúba, akiket valójában a kommunista állambiztonság figyelt meg.
Ezután bizony távoznia kell a levéltár főigazgatójának!
Cseh Gergő Bendegúz tegnap még Magyar Péter miniszterelnökkel közösen mutatta be az adatbázist, ma pedig már a saját intézménye közölte, hogy hiba történt, és hivatalosan bocsánatot kért.
Egy ilyen történelmi jelentőségű, emberek becsületét érintő ügyben nem lehet utólagos javításokra és bocsánatkérésre alapozni a szakmai felelősségvállalást.
És Magyar Péterék politikai felelősségé is nyilvánvaló!
A miniszterelnök személyesen vett részt a nyilvánosságra hozatalban.
Jogos a kérdés: milyen ellenőrzéseket végeztek előtte, és ki vállalja a felelősséget az érintettek megbélyegzésének veszélyéért?
A történelmi igazságtétel nem válhat újabb igazságtalanság forrásává.
A kommunista diktatúra egykori áldozatai nem válhatnak másodszor is áldozattá!

Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.