Zaklatás vétsége miatt állítja bíróság elé a Gödöllői Járási Ügyészség azt a férfit, aki közel három éven keresztül üldözte szerelmével a szomszédasszonyát.
A Pest Vármegyei Főügyészség tájékoztatása szerint a férfi négy évvel ezelőtt szerzett tudomást arról, hogy a szomszédjában lakó nő szakított a párjával, ezért szerelmet vallott neki.
A nő azonban egyértelműen a férfi tudomására hozta, hogy nem akar tőle semmit, hagyja őt békén.
A férfi eleinte csak a véletlen találkozások alkalmával, illetve közösségi médiafelületen próbált kapcsolatot teremteni a nővel, később azonban már napi szinten zaklatta telefonon.
A háborgatás akkor sem szűnt meg, amikor az asszony minden platformon letiltotta a férfit, mert más telefonszámokról és profilokról tovább folytatta a zaklatást.
A nő a saját udvarán sem lelt nyugalmat, mert a szomszédja figyelte őt, és ahogy meglátta, kiabálni kezdett neki, vagy köveket hajigált az udvarra.
Előfordult olyan is, hogy az elkövető csokoládét dobott be a nő fürdőszobájának ablakán.
A férfi a munkából hazafelé tartó nőt mindig a buszmegállóban várta, és a munkahelyén is felkereste.
A férfi zaklatásának az vetett véget, hogy az asszony tavaly szeptember elején feljelentést tett a rendőrségen.
The post Szerelmet vallott a szomszédasszonyának, majd kövekkel és csokival dobálta first appeared on 24.hu .


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.