A szeretett kedvenc elvesztése mindig óriási megpróbáltatás.
Akik rendelkeznek kerttel, udvarral, azokban első lehetőségként felmerülhet, hogy eltemethetik-e négylábú társukat a saját portájukon.
A welovedogz.hu cikke szerint a válasz röviden igen, de vannak szabályok, amelyeket minden esetben be kell tartani.
A Nébih honlapján olvasható egy tájékoztatás a témában.
Ebben az áll, hogy a 2008. évi XLVI. törvény 19. §-a szerint az elhullott állat tulajdonosa köteles saját költségén gondoskodni a tetem elszállításáról vagy ártalmatlanításáról.
A jogszabály tehát előírja, hogy a gazda felelős a megfelelő elhelyezésért.
A kedvtelésből tartott állatok elföldelésének feltételeit a 45/2012. (V. 8.) VM rendelet szabályozza.
A Nébih tájékoztatása szerint az elpusztult kutya vagy macska az állattartó saját tulajdonú ingatlanán eltemethető, amennyiben az adott hely megfelel a rendeletben előírt környezetvédelmi és közegészségügyi feltételeknek.
A szabályozás szerint az elföldelés kizárólag saját ingatlanon történhet, és évente legfeljebb 100 kilogramm össztömegű elhullott állat helyezhető így végső nyugalomra.
Emellett fontos feltétel, hogy a talajvíz legmagasabb szintje ne legyen 1,5 méternél közelebb a felszínhez.
A sír mélységét úgy kell megválasztani, hogy a tetem és a talajvíz legmagasabb szintje között legalább egy méter távolság maradjon.
A temetési helynek a szomszédos telekhatártól legalább 1,5 méterre kell elhelyezkednie.
Milyen lehetőségek vannak?
A Nébih tájékoztatása szerint az elhullott házi kedvencek elhelyezésére több jogszerű lehetőség is rendelkezésre áll.
Az egyik leggyakoribb megoldás a hamvasztás.
Ilyenkor engedéllyel rendelkező szolgáltató végzi a hamvasztást, számos állatorvosi rendelő bír közvetlen kapcsolattal.
A gazda pedig kérheti a hamvak visszaadását urnában.
A hamvasztás költsége a kutyus súlyától függ, de mindenképpen érdemes több tízezer forintos kiadással kalkulálni, amelyhez hozzájön még a választott urna ára.
Kevesebben tudják, de Magyarországon kisállattemetők is működnek.
Ezek létesítését és működését szintén a 45/2012.
VM rendelet szabályozza, és csak hatósági engedéllyel üzemelhetnek.
Arról itt írtunk korábban , hogy egy bizonyos gyümölcsből egyetlen szem is veszélyes lehet a kutyának.
Kapcsolódó Ezért veszélyes, ha a kutya füvet eszik – nem hasfájás miatt csinálja A legtöbb gazdi úgy véli, hogy a megevett fű hányásra ingerli az állatot, de erre semmilyen tudományos bizonyíték nincs a mai napig.
The post Csak így lehet eltemetni a kutyát a kertben first appeared on 24.hu .


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.