PCGuruA GTA 6 árcédulája a fasorban sincs az EA FC 27 Ultimate Plus kiadáshoz képestTelexAz Ausztriából vett kő szinte biztosan azbeszttel szennyezett vagy gyanús bányából jöttMagyar HangRadnai Márk: A Fidesz első sora a vádlottak padjára ülhetHWSWMásfél évtizedes növekedési csúcson az IntelKisalföld (Győr)Új béradatok: ennyit visznek haza most a fizikai munkásokVilággazdaságMegvan a magyarázat: ezért titkosították 2051-ig Szijjártó Péter BYD-s kinevezésének nemzetbiztonsági tárgyalását – „A vizsgálat folytatódik"TelexA Telex cikke után visszavonták a csoportos létszámleépítésről szóló bejelentést a Dunai VasműbenPortfolioKimerítette 60 milliárd forintos részvény-visszavásárlási keretét az OTPPortfolioMost jött a bejelentés: megtámadták Szentpétervárt, súlyos csapás történtSomogyi HírlapÁrokba hajtott egy autó Szentborbáson, mentők és tűzoltók a helyszínenMagyar NemzetA tusványosi beszéd legfontosabb célja a jobboldal felrázásaMandinerVita a CDU-ban: együtt lehet működni az AfD-vel?PCGuruTom Holland élőben hányt a Hot Ones-ban, legyőzték a csípős csirkeszárnyak24.huMagyar Péter Hadházy posztja alá kommentelte, hogy az Országgyűlési Hivatal már bejelentett igazgatója mégsem lesz igazgatóVezess.huEz kell a hungaroringi sikerhez az Audi szerintPCGuruA GTA 6 árcédulája a fasorban sincs az EA FC 27 Ultimate Plus kiadáshoz képestTelexAz Ausztriából vett kő szinte biztosan azbeszttel szennyezett vagy gyanús bányából jöttMagyar HangRadnai Márk: A Fidesz első sora a vádlottak padjára ülhetHWSWMásfél évtizedes növekedési csúcson az IntelKisalföld (Győr)Új béradatok: ennyit visznek haza most a fizikai munkásokVilággazdaságMegvan a magyarázat: ezért titkosították 2051-ig Szijjártó Péter BYD-s kinevezésének nemzetbiztonsági tárgyalását – „A vizsgálat folytatódik"TelexA Telex cikke után visszavonták a csoportos létszámleépítésről szóló bejelentést a Dunai VasműbenPortfolioKimerítette 60 milliárd forintos részvény-visszavásárlási keretét az OTPPortfolioMost jött a bejelentés: megtámadták Szentpétervárt, súlyos csapás történtSomogyi HírlapÁrokba hajtott egy autó Szentborbáson, mentők és tűzoltók a helyszínenMagyar NemzetA tusványosi beszéd legfontosabb célja a jobboldal felrázásaMandinerVita a CDU-ban: együtt lehet működni az AfD-vel?PCGuruTom Holland élőben hányt a Hot Ones-ban, legyőzték a csípős csirkeszárnyak24.huMagyar Péter Hadházy posztja alá kommentelte, hogy az Országgyűlési Hivatal már bejelentett igazgatója mégsem lesz igazgatóVezess.huEz kell a hungaroringi sikerhez az Audi szerint
EUR364.45 FtUSD319.92 FtBTC$64,965
Belföld

Az Orbán Gáspár által babusgatott wannabe csádi misszió még annál is gagyibb volt, ahogy eddig képzeltük

Szórakoztató részletek kerültek ki a tényleges megvalósulása nélkül is nagyon drága, sosemvolt csádi műveletről.

444Belföld

Újabb, a maga módján szórakoztató részletek jelentek meg a még hazai viszonyok közt is bizarr csádi misszióról a Magyar Hangban .

A Magyar Hang többek közt arról is ír, hogy a volt miniszterelnök oszlopok mögött bújkáló fiának, Orbán Gáspárnak konkrétan átadták a misszióvezetői feladatokat, és a delegáció tagjai neki jelentettek.

Egyébként Szalay-Bobrovniczky Kristóf volt honvédelmi miniszter a lebukást megelőzendő Index-interjújában nagyvonalúan „összekötőnek” titulálta Orbánt, kétségtelen ez is egy sajátos interpretáció.

Orbán Gáspár csádi tartózkodásai alatt állítólag többnyire civilben volt, de néha katonai egyenruhát is viselt, a Magyar Hang forrása szerint úgy viselkedett, mint egy hadgyakorlatra betévedt filozófus.

A magyar delegáció kiérkezése előtt egy frissen verbuvált, hirtelen rendkívül sikeressé váló magánbiztonsági cég, a később Világi Oszkár érdekeltségi körébe kerülő Inrimas exkatonákból, korábbi idegenlégiósokból álló civil biztonsági munkatársai is kiutaztak Csádba.

Úgy tudjuk, az Inrimas feladata lett volna, hogy a honvédség kiérkezéséig a Hungary Helps-szel együttműködésben humanitárius munkát végző magyarokat védik.

A Csádban még irodát is nyitó Hungary Helpsről egyébként kiderült, hogy már a hivatalos döntés előtt adott 817 millió forintot a kormány a Hungary Helps csádi irodájának megnyitására (a szerződések viszont a bíróság ítélete szerint nem ismerhetők meg, lényegében azért, mert az azóta külügyminiszterből BYD fejessé váló Szijjártó Péter azt mondta).

Az Inrimas csádi működése azonban nem volt kifogástalan: a Magyar Hang szerint 2024-ben megjelentek a helyi titkosszolgálatok a magyar delegációnál, átkutatták az összes szállodai szobát, és elszedték a kézifegyvereket, golyóálló mellényeket, drónt, hőkamerát, mindent, amit veszélyesnek gondoltak.

A honvédség katonái ekkor már a francia bázison laktak, őket nem érintette a házkutatás, csak az Inrimas embereit és a többi magyart.

Csádban a Magyar Hang információi szerint a magyarok hosszú távra kibéreltek egy megkérdőjelezhető ízléssel berendezett villát, amelyet a majdani magyar követség otthonának is szántak: „aki járt benne, azt mondja, olyan volt a bútorzat, mintha Győzike lett volna a lakberendező.” Az Inrimas felügyelete alatt elkezdődött a felújítás, és egy idő után a csapat fele átköltözött, de csak egy napig voltak villalakók, mivel az első esti zuhanyzás alatt megrázott egy magyart a kóboráram, így biztonsági okból másnap mindenki visszament a szállodába.

Végül nem tudjuk, miért nem valósult meg a művelet.

A választások előtt az Orbán-kormány torkaszakadtából igyekezett hangoztatni, hogy nincs is csádi misszió, ezt HM-es dokumentumok alapján egészen sokáig másként gondolták.Áprilisban írtunk arról, hogy a birtokunkba jutott dokumentum szerint 2025 novemberében a Honvédelmi Minisztérium elkészített egy előterjesztést a kormány részére a Magyar Honvédség csádi katonai szerepvállalásáról, amelyben a 2026-os évre hozzávetőlegesen négymilliárd forintos személyi jellegű és pénzügyi dologi kiadással, 21,8 milliárdos logisztikai kiadással, és 1.1 milliárdos nemzetbiztonsági költségekkel számoltak. ]]>

Eredeti közlés

Olvasd el a teljes cikket a(z) 444 oldalán

A MediaScan a forrás címét és tartalmi kivonatát mutatja. Az eredeti írás és minden frissítés a kiadó oldalán érhető el.

Tovább a teljes cikkhez
Forráskép

Politikai lefedettség

KormánypártiKözépenKormánykritikus
-15Balközép / Tisza-szimpatizáns

A(z) 444 besorolása: Balközép / Tisza-szimpatizáns. Az érték automatizált, tájékoztató jellegű elemzés.

Tulajdonos / Finanszírozó: Magyar Jeti Zrt.

Olvasói visszajelzés

Hasznosnak találtad ezt a cikket?

Egy érintéssel jelezheted. A választásodat később vissza is vonhatod.

Megosztás Facebook X WhatsApp Telegram E-mail
Közösség

Vélemények és hozzászólások

Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.

A hozzászólások betöltése…