Ahogy az az elnökének kiválasztása körül felkorbácsolt indulatokból is látszott, a nyár folyamán felállt Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatalnál kevés dolog érdekli jobban a magyar választópolgárokat.
Azok, akik komplett rendszerváltást remélnek az áprilisi választási eredménytől, érezhetően az NVHH-tól várják, hogy helyre tegye azt a sok rosszat, amit 2010 és 2026 közt az ország vezetői elkövettek.
A törvény szerint a hivatal feladata lesz többek közt „a bűncselekményből származó vagy azzal összefüggésben a közvagyon köréből kikerült vagyon felkutatása, azonosítása, biztosítása, értékének megóvása és visszaszerzése”.
Hogy ezekre a feladatokra, amiket demokráciákban már működő bűnüldözési és igazságszolgáltatási szervek szoktak végezni, külön hivatalt kellett létrehozni, azt a speciális történelmi helyzet indokolja.
Magyarországon 2010–2026 között az állam módszeres, központilag szervezett, illetve engedélyezett kifosztása zajlott, és az ellopott ezermilliárdok felkutatása, visszaszerzése valóban olyan bonyolult és kiemelt jelentőségű feladat, ami szükségessé teheti az NVVH felállítását.
Egészen biztos, hogy áprilisban többek közt azért szavaztak sokan a Tiszára, mert sok magyar választópolgár szeretné visszakapni, amit Orbán Viktor vezetésével elloptak tőle.
Magyar Péter már a kampány során is ezzel kecsegtetett, június 22-én, napirend előtti parlamenti felszólalásában pedig egyenesen ezt mondta: „Jól jegyezzék meg ezt a napot: ma elindítjuk a Tisztítótűz műveletet, amely lezár egy korszakot, lezárja azokat a hosszú évtizedeket, amikor Magyarországot túszul ejtették, ejthették a szervezett politikai és gazdasági bűnözői csoportok.
A Tisztítótűz művelet egy átfogó politikai, gazdasági és jogi akció, amelynek célja Magyarország megszabadítása az állam működését átható korrupció és a hazánkat fojtogató maffia szorításától.
Ennek lesz az egyik legfontosabb eleme a nemzeti vagyonvisszaszerzési és -védelmi hivatal.” A történelmi helyzet tehát speciális, de egyáltalán nem példa nélküli.
Az elmúlt évtizedekben a világ számos országa szembesült hasonlóval: egy korrupt rendszer megbukik, a nép pedig szeretné visszakapni, amit az előző években-évtizedekben elloptak tőle.
Ennek megfelelően az NVVH-ra most kirótt feladattal is próbálkoztak már többen többfelé.
Ahhoz kevesen, hogy kialakuljon valamiféle garantáltan sikeres nemzetközi vagyonvisszaszerzési recept, de ahhoz elegen, hogy viszonylag nyilvánvaló legyen, egyáltalán mit és hogy lehet visszaszerezni.
A visszaszerezhető vagyon ]]>

Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.