Remek kiállítást hozott össze a Néprajzi Múzeum a sorkatonaság eltűnőben lévő kultúrájáról.

Akkor is élvezni fogod, ha benne voltál, és akkor is, ha nem.

Hogy miért, azt aknavetős és légvédelmi lövész képzettséggel egyaránt rendelkező kultúrfronttudósítónk meséli el.

Állok a kerekeken guruló tábori konyha – úgy is, mint gulyáságyú – előtt, és lemondó tekintettel vizsgálgatom a tippre legalább 30 éve elromlott szerkezetet.

A gázolajat porlasztó égőfejek még Maléter Pál kollégám életében csesződhettek el, így hagyományos módon, fával kell alágyújtanom, vagy 200 ember marad éhen.

Az ágak azonban majdnem olyan nedvesek, mint a zoknim.

Szerencse, hogy az egyik öreg szakács megszánt, elárulta, hogy a beépített olajtűzhely tartálya és vezetékrendszere is megmaradtak, és ők úgy szoktak bedurrantani, hogy megrakják fával a tűzteret, aztán rácsorgatnak pár deci gázolajat, majd gyufával meggyújtják.

Így is teszek.

De abban a pillanatban, hogy az égő gyufát rádobom az olajtól csöpögő fára, a semmiből lecsap rám a teljes hete visszafojtott kakálhatnék.

A visszafojtás oka, hogy a tábori latrina egy szobányi alapterületű, négyzet alakú, szarral teli üreg, aminek a négy oldalára egy-egy hosszú, sörpadra emlékezető, deszkából ácsolt ülőkét állítottak, így vállt a vállnak vetve kéne gruppenszarnom másokkal, és én inkább halnék meg vagy lépnék be a kommunista pártba.

Kóborolva sem lehet kakálni, mert a táborunk körül vaddisznókondák járőröznek.

Az érzés annyira elsöprő, hogy nincs időm mérlegelni.

Három ugrással a közeli susnyásban termek, és letolom a gatyámat.

Még le sem kuporodtam, amikor méteres lángok csapnak elő a gulyáságyúból.

Nyitva hagytam a gázolajcsapot!

De a perisztaltika nem ereszt, amit megértek, végül is egy hete várnak a beleim, így guggolva nézem végig, ahogy a lángok elborítják a gulyáságyúmat.

Végre végzek, három ugrással a tetthelyen termek, ahol ott áll már a tanácsadóm, az öreg szakács, a következő felfedezését osztva meg velem: „Ez meggyulladt!” „De hogy oltsam el?” – kérdezem tőle az övem becsatolása közben. „Hát poroltóval” – mondja unott hangon, és a kezembe nyomja a titokzatos piros tárgyat.

Meghúzok valamit, ami olyan, mint egy biztosítószeg, de nem történik semmi.

Nézegetem innen is, onnan is. „Azt nyomd meg” – mutat a szakács egy fémkarra.

Megteszem. „Nem volt túl jó ötlet magad felé fordítani” – mondja a szakács blazírt hangon, miközben rájövök, hogy mégsem vakultam meg, és kiköpöm a számból a legkeserűbb port, amit valaha kóstoltam.

A sztori igaz, ráadásul a Varsói Szerződés utolsó, Pajzs nevű hadgyakorlatán történt meg velem, mégsem merült fel bennem soha, hogy valaha is múzeumban állítanám ki.

Bakos Áron és Molnár Tamás kurátorok azonban szerencsére másképp gondolták, és hasonló sztorikra alapozva hoztak össze pompás kiállítást a Néprajzi Múzeumban, Katonadolog – a sorkatonaság emlékezete címmel.

Hogyan lehet egy szinte kizárólag élőben elmesélt, trágár anekdotákra alapuló szubkultúrát értelmes és élményszerű módon múzeumban bemutatni?

Hogyan lehet elszórakoztatni a nagyközönséget egy jelenség bemutatásával, ami 22 éve nem létezik, a legfiatalabb túlélője is jócskán negyvenes, és eleve csak a tizennyolc-huszonkevés éves férfiakat érintette közvetlenül?

Hát például úgy, ahogy a Néprajzi szakemberei álltak az egészhez.

Komplett kulturális jelenséget és egy erre épülő szubkultúrát kellett bemutatniuk, aminek saját nyelve, szókincse, tárgykultúrája, esztétikája és szokásrendszere volt.

Szociális, politikai és sok más leágazással.

Hogy lehet úgy prezentálni egy ennyire nagy falatot, hogy ne akadjon szegény látogató torkán?

Bakos, Molnár és a projekt többi résztvevője okosan és elegánsan, de főleg élvezhetően abszolválták a feladatot.

Hét – meglepően jól kiválasztott – alapfogalom köré csoportosították a tárlatot.

Ezek a bevonulás/leszerelés, a rend, a rendbontás, a tapasztalat, a vágy, az idő és a továbbszolgálás.

Az egész kapott egy laza, de tényleg laza lineáris szerkezetet azzal, hogy a tárlat fizikai terébe a bevonulós résznél lépünk be, és a leszerelősnél hagyjuk el azt.

A kettő között ugyanazt az alapkérdést járjuk körbe különböző aspektusokból: mi volt ez az egész bizarr intézmény, ami évtizedeken át előbb évekre, majd később hónapokra elrabolt minden épphogy borotválkozni kezdő magyar férfit a családjától, és arra kényszerített, hogy egy undorítóan mocskos maszturbálótelepen teljesítse alkoholista kretének szándékosan értelmetlen parancsait? ]]>