Tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabását indítványozta a Szegedi Fellebbviteli Főügyészség azzal a férfival szemben, aki a társaival együtt brutálisan meggyilkolt egy hajléktalant.
A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség tájékoztatása szerint a két nőből és két férfiból álló szegedi csoport 2023. május 27-én nagy mennyiségű alkohol elfogyasztását követően felkeresett egy Újszegeden élő hajléktalan férfit, akinél ekkor ott tartózkodott egy szintén fedél nélküli ismerőse.
A négy elkövető nekiesett a két hajléktalan férfinak, brutálisan bántalmazták őket, egyiküket egy fához is odakötözték, majd egy harmadik hajléktalan férfit is felkerestek, akit szintén több alkalommal megütöttek és megrugdostak.
Brutalitás Ez utóbbi áldozatuk az elszenvedett sérülések következtében a helyszínen életét vesztette.
Az első fokon eljáró Szegedi Törvényszék az elkövetőket több emberen, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettének kísérletében és a sértett sanyargatásával elkövetett személyi szabadság megsértésének bűntettében mondta ki bűnösnek.
A két nőt 16, illetve 15 év, míg az egyik férfit szintén 15 év, a többszörös visszaeső másik férfit pedig életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte.
Az életfogytig tartó szabadságvesztésből a férfi az elsőfokú bíróság ítélete szerint legkorábban 30 év után bocsátható feltételes szabadságra.
Az ügyészség a többszörösen büntetett előéletű férfival szemben tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabása, az elkövetők és védőik felmentés, valamint enyhítés érdekében jelentettek be fellebbezést.
A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség álláspontja szerint a többszörös visszaeső elkövető előéletére, életmódjára, személyiségjegyeire és a cselekmény brutalitására figyelemmel a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségének kizárása indokolt.
Egy másik férfi két hajléktant ölt meg a szabadulása után Szegeden.
The post Tényleges életfogytiglant kértek a férfira, aki kivégzett egy hajléktalant a társaival Újszegeden first appeared on 24.hu .


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.