Egy éve ilyenkor a legolvasottabb cikkünkben arról írtunk, hogy Orbán Viktor és delegációja gépének kitérőt kellett tennie ; és egy másik orbános-repülős cikkünk is sokakat érdekelt.
Egy évvel ezelőtt történt az is, hogy lapunk interjút készített Richard Gere -rel.
A 76 éves színésszel sok mindenről beszélgettünk, például tőlünk tudta meg, hogy egy magyar zenekar viselte a nevét.
Kapcsolódó Richard Gere a 24.hu-nak: Az ön országában jóval korábban kezdődtek a sötét idők, mint nálunk A 76 éves színésszel buddhizmusról, nemzeteiket rossz útra terelő vezetőkről és a boldogság kulcsáról is beszélgettünk, azt pedig tőlünk tudta meg, hogy egy magyar zenekar viselte a nevét, amelynek köszönhetően könnyen előfordulhat, hogy Richard Gere Ricsárdgírt fog hallgatni.
A Budapestről szexuális visszaélési botránya miatt elküldött és lefokozott Hilarion metropolita volt ministránsfiúja, George Suzuki újabb részleteket árult el Hilarion életmódjáról egy interjúban, amihez eddig nem látott fotókat és videókat is mellékeltek.
Kapcsolódó Hilarion-ügy: egy cseh lap képet közölt arról, ahogy a metropolita bemászik a ministránsfiú mellé az ágyba A volt ministráns, George Suzuki adott interjút a lapnak.
Most pedig következzék valami egészen más: egy éve a Mirror cikke nyomán radiátortisztítási tippeket adtunk.
Kapcsolódó Így távolíthatja el a radiátor belsejében megült port Habár annak tűnik, nem felesleges.
Hosszú idő után kamerák elé állt egy interjú erejéig Vad Katalin , vagy, ahogy a felnőttfilmes világban ismerték, Michelle Wild.
Palik Lászlónak adott interjút , melyben egykori pornófilmes karrierjéről is beszélt.
Kapcsolódó Michelle Wild az első forgatási napjáról: „Mint amikor kulcsod van a cukorkabolthoz” Elmondta, miért hagyta ott az ipart 3 év után.
The post Egy éve ilyenkor: Michelle Wild mesélt az első forgatási napjáról first appeared on 24.hu .


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.