Nyereségvágyból elkövetett emberölés kísérlete miatt állítja bíróság elé a Fővárosi Főügyészség azt az 54 éves józsefvárosi nőt, aki megpróbálta megölni a volt kolléganőjét.
A Fővárosi Főügyészség közleménye szerint az asszony tavaly nyáron, a munkahelyén ismerkedett meg a későbbi áldozatával.
Az 54 éves nő felmondott, de ezután is tartotta a kapcsolatot a volt munkatársával.
A sértett 2.500.000 forint hitelt vett fel, melyről az elkövető tudott.
Mivel a terhelt 2025 őszére felélte a tartalékait, ezért a volt kollégájától kért 200 ezer forintot kölcsön, hogy kitudja fizetni az albérletét.
A visszafizetés határidejéről azonban nem állapodtak meg.
Az 54 éves nő tavaly december közepén az egyik este áthívta tévézni a bérelt lakásába a volt munkatársát.
Ám nem tett említést a tartozás rendezéséről, és nem is állt módjában visszafizetni a pénzt.
Emellett ekkora a következő lakásbérleti díjának a megfizetése is esedékessé vált.
Szigetelőszalaggal akarta körberagasztani a fejét Az áthívott nő megemlítette, hogy szüksége lenne a kölcsönadott összegre, és beszámolt a kedvezőtlenné vált anyagi helyzetéről, kiadásairól.
A terhelt ekkor szembesült azzal, hogy nem fog újabb kölcsönt kapni az áldozatától.
Ettől annyira dühbe jött, hogy ha kell, akkor akár meg is öli a volt munkatársát, hogy pénzhez jusson.
Amikor az ismerőse kilépett a mosdóajtón, a terhelt rátámadt, és megpróbálta szigetelőszalaggal körberagasztani a fejét.
A vendége védekezése miatt ez nem sikerült.
A támadó elvette az áldozata szemüvegét és egy szöghúzó kalapáccsal bántalmazta, miközben a sértett bankkártyáját, lakásának kapukódját, valamint telefonjának feloldókódját követelte.
A sértett védekezett, és majdnem ki tudott jutni, mikor a vádlott visszarángatta olyan erővel, hogy a földre esett.
Az áldozat többször is segítségért kiáltott és kérte a terheltet, hogy engedje őt szabadon.
Cserébe felajánlotta a bankszámláján lévő összeget, végül megadta a bankkártyája kódját és a telefonjának feloldókódját. – közölte közleményében az ügyészség.
A támadó ezután is kitartóan próbálta megölni a volt kollégáját, azonban az ellenállás miatt végül együtt távoztak a lakásból, a készpénzfelvétel ígéretére tekintettel.
A lakás elhagyását követően az áldozat a kocsi elé ugorva beült egy taxiba, és segítséget kért.
Azt mondta, hogy megszúrták, ezért a taxis megakadályozta, hogy a támadó beszálljon, és elhajtott.
Ezután értesítette a mentőket, és nyomókötést helyezett a segítséget kérő utasa fejsérülésére.
Eközben a tettes visszatért a lakásába, ahol a kiérkező rendőrök elfogták.
Az áldozat nyolc napon belüli sérüléseket szenvedett, azonban a bántalmazás miatt akár meg is halhatott volna.
Az elkövető támadása egyértelműen az ismerőse életének kioltására irányult.
Az ügyészség fegyházbüntetést kért a támadóra azzal, hogy feltételesen se engedjék ki.
The post Áthívta tévézni a volt kolléganőjét egy józsefvárosi nő, majd fejbe szúrta first appeared on 24.hu .


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.