A keresztes háborúk egyaránt visszavezethetők vallási és politikai okokra.

Jeruzsálem és környéke, Palesztina, avagy a Szentföld három világvallás szent helyeként kiemelt jelentőséggel szerepelt a kor geopolitikai játszmáiban is.

A térség a 7. század elején az előretörő Arab Kalifátus uralma alá került, és ezzel földrajzi-politikai szempontból az iszlám világ része lett.

A keresztények számára sem volt azonban elveszettnek tekinthető: a középkor folyamán meglehetősen nagy népszerűségnek örvendtek a szentföldi zarándoklatok.

A szent helyek látogathatósága azonban korszakonként változott.

Bár a térséget uraló kalifák alapvetően nem korlátozták a keresztény zarándokok vallásgyakorlását, a 10. és 11. század belpolitikai konfliktusai miatt sokat romlott a közbiztonság a térségben.

Különösen nagy felzúdulást váltottak ki al-Hákim kalifa és imám rendelkezései: betiltotta a keresztények és zsidók szabad vallásgyakorlását, majd 1009-ben leromboltatta a jeruzsálemi Szent Sír-templomot.

Bár al-Hákim 1021-ben eltűnt (vélhetően meggyilkolták), és utóda lehetővé tette a templom újjáépítésének megkezdését, a Fátimida-dinasztia uralmának rossz hírneve fennmaradt Európában.

A keresztény zarándokok helyzetét tovább nehezítette, hogy 1073-ban a szeldzsuk törökök elfoglalták Jeruzsálemet és a Szentföldet, és hogy helyzetüket megszilárdítsák, kíméletlenül elfojtottak minden vélt vagy valós ellenállást.

A Szentföldről érkező kaotikus hírek és a keresztény zarándokok hajmeresztő beszámolói hozzájárultak ahhoz, hogy II.

Orbán pápa meghirdette az első keresztes hadjáratot .

DeAgostini / Getty Images II.

Orbán pápa A Szentföld felszabadítására A római katolikus egyház ekkor hatalma tetőpontján volt.

Javában zajlottak az úgynevezett clunyi reformok, melyek az egyházra nehezedő világi befolyás visszaszorítását célozták.

A pápaság sikeresen megvívta az invesztitúraharcot a német-római császárral is.

A keresztes hadjáratoknak így volt egy „propaganda” jellegük is, a diadalmas egyház ezen keresztül mutatta meg erejét.

Az egyházi célok találkoztak a világiakkal is, ugyanis Nyugat-Európában sok föld nélküli, fegyveres nemes élt, akiknek a belső harcok helyett új célpontra volt szükségük, nem utolsósorban pedig a hódítás új birtokok megszerzésével kecsegtetett.

Az itáliai kereskedővárosok is lehetőséget láttak befolyásuk kiterjesztésére és új kereskedelmi útvonalak kiépítésére, de paradox módon még maga a meggyengült Bizánci Birodalom is Nyugatról remélt segítséget a szeldzsuk török terjeszkedéssel szemben.

A körülmények együttállása vezetett ahhoz, hogy II.

Orbán pápa az 1095. november 18–28. között tartott clermont-i zsinaton meghirdette a keresztes hadjáratot a Szentföld felszabadítására.

A hagyomány szerint Monteil-i Adhemar , Le Puy püspöke volt az első, aki jelentkezett a pápa hívására, és ő is öltötte fel elsőként a posztókeresztet, mely később a keresztes hadjáratok szimbólumává vált.

Adhemar hozzá is látott a keresztes sereg verbuválásához, amelyet egy fegyelmezett lovagi seregként képzelt el.

Az azonban nem rajta múlt, hogy mire a toborzás a végére ért és az első lovagi sereg felállt, fanatizált szegényparasztok és lovagok szedett-vedett tömegei indultak meg a Szentföldre.

A történetírás ezeket a csapatokat nevezi „népi hadjáratoknak”.

A népi keresztesek pusztítása Az 1096-os év folyamán több „népi” keresztes sereg is szerveződött, akiket rendszerint a nép köréből való „prédikátorok” szólítottak meg.

Közülük is kiemelkedett „Remete” Péter , aki az észak-franciaországi Amiens környékéről származott.

Fiatalkoráról keveset tudunk, nem egyértelmű, hogy volt-e bármilyen hivatalos egyházi funkciója, de a legvalószínűbb, hogy csak önjelölt prédikátor volt.

A korabeli visszaemlékezések szerint kifejezetten csúnya férfi volt, igénytelen, piszkos, aki remeteköpenyben és állandóan mezítláb járt.

A korszakban ez már önmagában elég volt ahhoz, hogy szent emberként tiszteljék, de Péter – állítólag – kifejezetten jó szónoki képességekkel bírt, könnyedén megértette magát a nép egyszerű fiaival.

Péter mozgalma hamar túlnőtt rajta: toborzó körútjai során nemcsak Franciaországot járta végig, hanem a Német-római Birodalom területén is megfordult, mindenekelőtt Kölnben és Aachenben.

Heritage Art / Heritage Images / Getty Images „Remete” Péter a keresztes hadjáratok élén.

Itt elszegényedett lovagok is hallgattak rá, akik önálló, Pétertől független hadseregeket szerveztek parasztokból.

Ezeknek a seregeknek a létszámát a korban 100 ezer főre taksálták, mai mértéktartó becslések szerint 20 és 60 ezer fő között mozoghatott a Szentföldre induló „fegyveres zarándokok” száma, ami így is igen jelentős tömegnek számított.

A fegyveres csőcselék a Rajna mentén jelentős atrocitásokat hajtott végre a helyi zsidó lakosság ellen, mintegy kétezer embert gyilkolva le válogatott kegyetlenséggel.

Egyesek közülük már a Szentföldet sem érték el, Kálmán magyar király seregei az ország területén vagy annak határán szétverték őket.

Fegyelmezetlen csőcselék A legelső sereg „Nincstelen” Walter francia lovag vezetése alatt indult útnak.

Ez a csapat viszonylag nagyobb rendbontás nélkül kelt át a Német-római Birodalmon, majd Magyarországon, ahol néhány kisebb incidenst leszámítva békésen keltek át, majd a Bizánci Birodalom területén összetűzésbe kerültek a nándorfehérvári helyőrséggel.

Végül bizánci felügyelet alatt Konstantinápolyhoz kísérték őket, ahol – szigorúan a város falain kívül – bevárhatták Remete Péter seregét.

Péter ugyanazt az útvonalat választotta.

Kálmán magyar király beengedte őket az országba, és nagyobb rendbontás nélkül át is keltek rajta, a déli határ vidékén azonban tisztázatlan okokból vita támadt a magyar helyőrség és a keresztesek között, akik lerohanták Zimonyt, a város lakosságát lemészárolták, majd átkeltek Nándorfehérvárba és folytatták a gyilkolást és fosztogatást.

PHAS / Universal Images Group / Getty Images Kálmán magyar király A bizánciak azonban felülkerekedtek, és az összecsapásokban a keresztes sereg mintegy negyede életét vesztette.

A megmaradtakat a bizánci katonák Konstantinápolyhoz kísérték, ahol egyesültek Walter már ott lévő seregeivel.

A megrémült I.

Alexiosz bizánci császár nem tudott mit kezdeni a fegyelmezetlen csőcselékkel, ezért augusztus 6-án gyorsított eljárásban átszállíttatta őket a Boszporuszon, ahol jószerencsét kívánva elbúcsúzott tőlük.

Anna Komnéné bizánci történetíró szerint Alexiosz figyelmeztette Pétert, hogy ne szálljon szembe a jól felszerelt török csapatokkal, várja meg a hivatalos keresztes sereg beérkezését, amely ekkor már úton volt.

Péter azonban nem tudta fegyelmezni saját embereit, akik égtek a harci vágytól, így benyomultak Kis-Ázsiába.

Egy kisebb keresztes csapatnak sikerült elfoglalnia egy török erődítményt is, melyet azonban a szeldzsukok rövidesen ostrom alá vettek.

A kiéheztetett várvédők kénytelenek voltak szamárvéren és a saját vizeletükön tengődni, míg végül be nem hódoltak.

Egyesek közülük áttértek az iszlámra és megmenekültek, másokat a törökök lemészároltak.

A fősereg Nicea ellen vonult, azonban 1096. október 21-én Civetotnál (Kibotosz, mai nevén Altinova, Törökország) I.

Kilidzs Arszlán szultán seregével útjukat állta.

A csata inkább volt mészárlás, mint tényleges fegyveres összecsapás: a keresztes sereg az első nyílzáporra pánikba esett és megpróbált menekülni, a törökök pedig üldözőbe vették őket és többségüket lemészárolták.

Egyesek, mint Nincstelen Walter, megpróbáltak szembeszállni, de elestek a csatatéren.

Sokan fogságba estek és eladták őket rabszolgának.

Mintegy háromezer fő a bizánciaknak köszönhetően megmenekült és visszaszállították őket Konstantinápolyba.

Köztük volt Remete Péter is, aki hamarosan csatlakozott a „főúri” keresztes hadsereghez és visszatért a Szentföldre, részt véve Antiochia és Jeruzsálem elfoglalásában is.

Ebben a hadjáratban azonban már csak alárendelt szerepet játszott a harcedzett francia lovagok mellett.

A cikk szerzője Kovács Szabolcs történész.

The post Magyarországon is gyilkoltak és fosztogattak a „népi” keresztesek first appeared on 24.hu .