Győrfi Pál először nyilatkozott azóta, hogy otthagyta az Országos Mentőszolgálatot.
Mint ismert, Győrfi júniusban távozott szóvivői posztjáról , amelyet közel két évtizedig töltött be, majd júliusban bejelentette, hogy a mentőszolgálattól is elmegy .
Hét kormányzati ciklusban, kilenc főigazgató alatt szolgáltam szóvivőként.
Nyilván minden váltás magában hordozta a szóvivőcsere lehetőségét, mégis a helyemen maradhattam.
Most is bíztam benne, hogy folytathatom a munkát, de sajnos nem így történt – kezdte a story.hu-nak a volt mentőtiszt, aki bár más munkakörben maradhatott volna a mentőszolgálatnál, végül a távozás mellett döntött. „Nagy dilemmát jelentett, hogy maradjak a szervezetnél koordinátori munkakörben, vagy keressek új kihívást.
Mindkét választás riasztó volt.
Nem tudtam elképzelni, hogy olyasmit csináljak, ami nem én vagyok, de azt sem, hogy elhagyjam azt a helyet, ami gyerekkorom óta az életem fontos része.
Sokáig őrlődtem, végül július közepén meghoztam a döntést: kilépek a Mentőszolgálattól!” – mondta Győrfi, aki 43 évig dolgozott az OMSZ-nél.
Időbe telik feldolgoznia a veszteséget Ez számomra valódi gyászmunka.
Ahogy a pszichológiában is leírják, ennek megvannak a maga állomásai: a sokk, a tagadás, a düh, a szomorúság és végül az elfogadás.
Én is ezen az úton járok.
Érdekes módon a düh fázisa nálam elmaradt.
Pedig ilyenkor természetes lenne haragudni a döntéshozókra vagy az egész világra, de bennem nem volt ilyen érzés.
Inkább szomorú vagyok, amiért így ért véget a pályafutásom – fogalmazott, hozzátéve: „Ez nem egyszerűen egy munka volt számomra.
Hanem a szerelmem, a hobbim, a második családom, gyakorlatilag az életem.
A hétvégéimet is ennek szenteltem, soha nem éreztem tehernek, mert imádtam csinálni.
Mégsem szeretnék sokat keseregni.
A gyerekeimnek azt szeretném megmutatni, hogy a nehézségek egyben lehetőségek is, a változás pedig az élet velejárója.
Pozitív hozzáállással, munkával és szeretettel könnyebb talpra állni.” Hogyan tovább?
Jelenleg a családjával pihen a Balatonnál, próbál feltöltődni, és átgondolja, hogyan tovább.
Mint mondja, a legtöbb tapasztalattal kommunikációs területeken és a médiaszereplések terén rendelkezik, de régóta tart motivációs előadásokat és tréningeket testi-lelki egészségről és a longevity területeiről, emellett egyetemeken is tanít.
Most a könyvírás is megfordult a fejemben, de nyitott vagyok teljesen új irányokra is – árulta el, hozzátéve: „A mentőszolgálatnál eltöltött 43 évet semmi nem fogja kiváltani, az egy külön polcon marad az életemben.
De bízom benne, hogy jönnek új kihívások és hasznos dolgokat csinálhatok a jövőben is.” Elmondása szerint már kapott megkereséseket is, de még korainak érzi, hogy bármi mellett elköteleződjön. „Ez most az elengedés időszaka.
Ebben a családom jelenti a legnagyobb támaszt.
Most is összekapaszkodunk, és erőt adnak ahhoz, hogy előre tudjak nézni” – mondta Győrfi Pál.
The post Győrfi Pál: Szomorú vagyok, amiért így ért véget a pályafutásom first appeared on 24.hu .

Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.