Hollandia a legjobb 32 között búcsúzott a nyári világbajnokságon, miután tizenegyesekkel elvérzett Marokkó ellen .
A kiesés után a hollandok csapatkapitánya, Virgil van Dijk azon is elgondolkozott, hogy elköszön a válogatottól, ám végül maradt, és ebben az is közrejátszott, hogy a távozó Ronald Koemant – akinek a napokban hunyt el a felesége – a spanyol Xavi váltotta .
Holland-német rangadóval indul a Xavi-éra A játékosként világ- és kétszeres Európa-bajnok, négyszeres BL-győztes Xavi irányításával csütörtökön vívja első tétmeccsét a holland válogatott, nem kisebb ellenféllel, mint az ősi rivális Németországgal.
A meccs előtti sajtótájékoztató némiképp paprikuás hangulatban telt, Van Dijk ugyanis megragadta az alkalmat, hogy visszalőjön azokra , akik a vb-búcsú után őt tették felelőssé.
Nem ő tette tönkre a holland futballt „Az egyik újságíró azzal hozakodott elő, hogy az én ötletem volt, hogy Marokkó ellen álljunk át az ötvédős rendszerre.
Ez teljességgel képtelenség.
A helyzet az, hogy egyszerűen elbuktunk a világbajnokság, ez a száraz tény.
Nem játszottunk jól a tornán, de ez nem miattam történt, egy csapat teljesítményét összességében kell nézni.
A taktikát mindig a szakmai stáb rakja össze, úgyhogy nem én döntöttem róla, és semmi értelme annak a felvetésnek, hogy én tettem tönkre a holland futballt.
Hülyeségeket terjesztenek, csak azért, hogy még rosszabb színben tüntessenek fel.
Ez túlságosan gyakran fordul elő – füstölgött a Liverpool 35 éves védője, aki négy meccsre van a százas mérföldkőtől a válogatottban.
Az új kapitánynak elég volt 10 másodperc Van Dijk elárulta, felmerült benne, hogy lemondja a válogatottságot, de Xavi 10 másodperc alatt meggyőzte, hogy szüksége van rá. „Hogy mit mondott?
Annyit, hogy Virgil van Dijk vagyok.
Ez pedig nekem az elismerés és a bizalom jele volt, fizikálisan sosem kételkedtem magamban, de éreznem kellett, hogy a csapatnak még szüksége lehet rám”.
A holland és a német csapat legutóbb is egy csoportban szerepelt a Nemzetek Ligája élvonalában: akkor az Oranje hazai pályán 2-2-re végzett a négyszeres világbajnokkal, idegenben pedig 1-0-ra kikapott.
Nemzetek Ligája, 1. forduló, a csütörtöki program: A divízió, 2. csoport: Hollandia – Németország, Amszterdam 20.45 Szerbia – Görögország, Belgrád 20.45 A divízió, 4. csoport: Portugália – Wales, Lisszabon 20.45 Norvégia – Dánia, Oslo 20.45 B divízió, 3. csoport: Ausztria – Izrael, Linz 20.45 Koszovó – Írország, Pristina 20.45 D divízió, 1. csoport: Andorra – Málta, Encamp 18.00 D divízió, 2. csoport: Liechtenstein – Litvánia, Vaduz 20.45 The post „Hülyeségeket terjesztenek, csak azért, hogy még rosszabb színben tüntessenek fel” – visszalőtt a bűnbaknak kikiáltott holland klasszis first appeared on 24.hu .


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.