A Hajdú-Bihar megyei Püspökladányban egyéni önkormányzati képviselőt, három kisebb településen polgármestert, ezekből két helyen képviselő-testületet is választanak a vasárnapi időközi választásokon.
A négy település összes indulójából egyetlen pártjelölt van: a püspökladányi 7. számú egyéni választókerületben ugyanis a Munkáspárt támogatásával indul el Balogh György.
A párt az elmúlt két parlamenti választáson már országos listát sem tudott állítani, idén tavasszal csak 59, a Szolidaritással közös jelöltjük volt, akik összesen 4187 szavazatot kaptak.
A püspökladányi körzetben a 2024-es választást a fideszes Varga Zoltán nyerte elég simán, 56,65 százalékos támogatottsággal.
Alpolgármester is lett az új testületben, de július elején lemondott, amit azzal indokolt, hogy a felelős önkormányzati munka feltételei nem adottak a testületben (pedig a 12 önkormányzati képviselői helyből a fideszesek 7-et szereztek meg a választáson).
Érdekes, hogy az akkori három ellenfele egyike sem indul most, Tőke László és Szilágyi András a két további jelölt a körzetben, mindketten függetlenként.
A püspökladányi mellett a Tolna megyei Medina, valamint két Veszprém megyei település, Bakonynána és Szápár tart időközi választást.
Medina polgármestere szintén nyáron mondott le, azt mondta , felőrlődött a munkában.
Bakonynánán és Szápáron a testület feloszlatta magát, így ott képviselőket is választanak. ]]>


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.