Bodrogi Gyula a Best Podcast ben beszélt Vidnyánszky Attiláról .
Elmondása szerint annak idején tárt karokkal fogadták a rendezőt a Nemzeti Színházban, „aztán elkezdtek butaságokat csinálni”, de a színművész szerint ez nem Vidnyánszky „bűne” volt.
Neki is megmondtam, hogy az lehetetlen, hogy a szakma ennyiféle részében vezetőségi tag, és mellette a Nemzeti Színház igazgatója legyen – jelentette ki Bodrogi.
Átvilágítás a Nemzeti Színházban Nemrég rendkívüli átvilágítás indult a Nemzeti Színházban, amiről a színházigazgató augusztusban azt mondta , reméli „tényleg vizsgálat lesz, nem pedig ürügykeresés”.
Később határozottan kijelentette: nem mond le önként a színház éléről.
Bodrogi úgy véli, a Nemzeti Színház vezetését érintő szakmai értékelés során azt kellett volna megvizsgálni, hogyan működött az intézmény Vidnyánszky irányítása alatt, majd ennek alapján eldönteni, hogyan folytassák a munkát.
Így szerinte nem alakult volna ki az a benyomás, hogy az átvilágítás célja valójában a színházigazgató eltávolításának előkészítése.
Bodrogi ugyanakkor hangsúlyozta, hogy tudomása szerint Vidnyánszkyval kapcsolatban nincs olyan konkrét ügy vagy visszaélés, amely miatt a leváltása indokolható lenne.
Amennyire én ismerem, neki ilyen lopós dolga nem volt.
Az, hogy mindenhol ott volt, ott van, tényleg sok.
Vidnyánszky Attila pályájáról és a politikához való viszonyáról a Nemzetiben történt 2023-as baleset nyomán írtunk átfogó cikket, ezt itt olvashatják : Kapcsolódó Bár igazgató sem akart lenni, akár lemondása után is a színházi élet ura maradhat Vidnyánszky Attila Portrénkban bemutatjuk, hogyan épített nemzetközi hírű társulatot a semmiből Beregszászon, majd jutott el a magyar színházi élet csúcsára – miközben az egyre durvuló kultúrharcból is alaposan kivette a részét.
The post Bodrogi Gyula Vidnyánszky Attiláról: Az, hogy mindenhol ott volt, ott van, tényleg sok first appeared on 24.hu .


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.