Leginkább egy tőrvívó asszóhoz hasonlított az októberi EU-csúcs.
Kifejezetten hosszan, két napig tárgyaltak az uniós állam- és kormányfők, de nem értek el áttörést.
Pár pengeváltás ugyan volt, de a rivális érdekcsoportok a legfontosabb témával, az új uniós költségvetéssel kapcsolatban inkább tisztes távolságból figyelték egymást, és a kardvívásban megszokott impulzív akciók helyett a kivárást választották.
Az óvatos hozzáállás egyik oka az óriási tét volt.
A vezetők most kezdték meg az érdemi tárgyalást a 2028-2034-es uniós költségvetési keretről (MFF), ami a közösség működésének gerince.
Az MFF-ről való döntés hagyományosan a legnehezebb dolog az Európai Tanács életében.
Mivel a költségvetés nagy részét a tagállamok adják össze, minden vezető igyekszik a saját hozzájárulását optimalizálni.
A gazdagok kevesebbet akarnak fizetni, a szegények pedig többet akarnak kapni.
A tárgyalások nehézségeiről sokat elmond, hogy a jelenlegi MFF-et egy maratoni, ötnapos csúcstalálkozó után fogadták el 2020-ban.
A másik ok az érdekcsoportok álláspontjai közötti távolság volt.
Már az EU-csúcs előtt látszott, hogy az ír soros uniós elnökség által javasolt, 1600 milliárd euró főösszegű költségvetés senkinek sem tetszik.
A gazdag északi tagállamok a büdzsé csökkentését és a szegényebb déli és keleti tagállamok számára létfontosságú agrártámogatások és kohéziós források megvágását követelték.
A déli és keleti tagállamok viszont értelemszerűen ennek az ellenkezőjét akarták.
Közben pedig az Európai Bizottság és az Európai Parlament is tiltakozott.
Előbbi főleg az uniós vészhelyzetek kezelésére elkülönített összeg visszavágását nehezményezte, utóbbi pedig új, uniós adókat akart kivetni az amerikai techcégekre, az online szerencsejáték-iparra és a kriptocégekre.
Costa sietne, Magyar kevésbé A nagyobb kohéziós forrásokért lobbizó tagállamok közvetlenül az EU-csúcs kezdete előtt egyeztették az álláspontjukat.
A találkozó után Magyar Péter azt mondta , a résztvevőkkel egyetértettek, hogy az uniós költségvetési javaslat jelenlegi formájában nem elfogadható.
Bár a Magyarországnak különösen fontos közös agrárpolitika és kohéziós politika kereteit nem vágta meg a javaslatot előkészítő ír soros elnökség, a miniszterelnök nehezményezte, hogy jelentősen több hozzájárulást várnának el Magyarországtól és más kohéziós országoktól is.
Magyar Péter arról is beszélt, hogy a Magyarországnak járó „nemzeti boríték” 31 milliárd euró, de „ez még nem elég.” Hozzátette, hogy nemcsak az abszolút szám számít, hanem az is, hogy hogyan lehet felhasználni a forrásokat, brüsszeli részről hogyan lehet őket blokkolni, vagy milyen új saját forrásokat kell betenni a költségvetésbe.
Emiatt Magyarországnak fontosabb a költségvetés tartalma, mint a gyors megállapodás.
Utóbbi mondatával éreztette, neki nem létfontosságú, hogy legkésőbb a decemberi EU-csúcson véglegesítsék a költségvetést.
A megállapodást azért sürgetik sokan, mert attól tartanak, hogy ha a szélsőjobboldali Marine Le Pen megnyeri a tavaszi francia elnökválasztást, drasztikusan megvágja a második legnagyobb befizető, Franciaország uniós hozzájárulását.
De az Európai Tanács elnöke, António Costa is szeretne az év végéig megállapodni.
A portugál politikusnak azért fontos a gyorsaság, mert újabb két és fél évig szeretné vezetni az Európai Tanácsot, a megállapodás pedig hozzásegíthetné mandátuma meghosszabbításához.
A tárgyalóteremből kiszivárogtatott információk alapján gyorsan világossá vált, hogy egyelőre egyik tábor sem akar érdemben engedni.
A gazdag északi tagállamok továbbra is vágni akartak a büdzsén, a déli és keleti tagállamok pedig kitartottak a számukra fontos agrár- és kohéziós források védelme mellett.
A tárgyalás annyira elhúzódott, hogy törölték Costa és Ursula von der Leyen csütörtök estére meghirdetett sajtótájékoztatóját.
A költségvetés előkészítését az ír soros elnökségtől mostantól átvevő Costa azonban a patthelyzet ellenére is kitartott a decemberi határidő mellett.
A Politico szerint bejelentette a vezetőknek, hogy november végére rendkívüli EU-csúcsot hív össze, így gyorsítva a folyamatot.
Az Európai Tanács elnökének Emmanuel Macron is besegített, aki azt mondta, a közelgő elnökválasztás miatt jövőre már nem lesz politikai mandátuma a költségvetés megszavazásához, ezért decemberig meg kell egyezni a témában.
Mivel a mostani EU-csúcson nem igazán közeledtek az álláspontok egymáshoz, kérdéses, hogy ez mennyire reális.
Zelenszkij hálás Magyarországnak Az EU-csúcs másik, magyar szempontból érdekes momentuma Volodimir Zelenszkij látogatása volt.
Miután az ukrán parlament a héten elfogadta a magyar nyelvű oktatást biztosító törvényjavaslatot, Magyar Péter arról beszélt, hogy az EU-csúcson kétoldalú tárgyalást folytathat az ukrán elnökkel.
Ez végül pénteken meg is valósult, így Orbán Viktor 2024 júliusi „békemissziója” óta először találkozott egymással a két ország vezetője.
A négyszemközti, 10-15 perces tárgyalásról azonban nem sokat tudtunk meg.
Magyar Péter a találkozó után azt írta , megállapodtak abban, hogy miniszteri szinten folytatják a két ország közötti egyeztetéseket és kiemelt figyelmet fordítanak a kisebbségek helyzetének további javítására.
A miniszterelnök emellett „teljes szolidaritásáról” biztosította az ukrán elnököt az Ukrajna ellen már közel öt éve tartó „embertelen orosz agresszió” miatt.
Zelenszkij pedig azt mondta , nagyon jó volt a találkozó, amin rengeteg dologról, többek között gazdaságról és logisztikáról beszéltek Magyarral.
Emellett hozzátette, hogy Ukrajna hálás, amiért a magyar kormány is támogatta, hogy új klasztereket nyissanak meg Ukrajna uniós csatlakozási folyamatában.
A találkozó hátteréhez hozzátartozik, hogy Magyar Péter szerdán még azt mondta, ha jól alakul a megbeszélés, az ősszel „talán sor kerülhet” egy beregszászi találkozóra is.
Erről a tárgyalás után azonban már semmit sem írt.
Zelenszkij viszont kiposztolta , hogy megállapodásuk alapján kölcsönös látogatásokat szerveznek Magyarral.
Az ukrán elnök az EU-csúcs idején megjelent hírre is reagált, miszerint a magyar kormány őt is meghívta az október 23-ai állami rendezvényre.
Félmosollyal azt mondta , nincs ellenére a budapesti látogatás.
Miközben Zelenszkij kölcsönös látogatásokról posztolt, és a budapesti meghívóval kapcsolatban is viszonylag pozitívan nyilatkozott, Magyar Péter kommunikációja alapján nem egyértelmű, hogy a magyar kormány tényleg azt kapta-e a találkozótól, amit várt.
A miniszterelnök által szerdán kilátásba helyezett beregszászi találkozóhoz képest ugyanis a novemberi külügyminiszteri szintű egyeztetés egyértelmű visszalépés.
De az is látványos, hogy Magyar Péter szót sem ejtett Zelenszkij budapesti meghívásáról.
Még az EU-csúcs után feltöltött videójában sem beszélt róla.
Ezekre a kérdésekre egyelőre nem kaptunk választ.
A péntek délutánra meghirdetett miniszterelnöki sajtótájékoztató ugyanis az elhúzódó ülés miatt elmaradt, és végül úgynevezett „exit doorstepet” sem tartott Magyar Péter. ]]>

Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.