„Jó teljesítményt nyújtottunk az első perctől kezdve, de voltak olyan periódusok, amikor ellenfelünk beszorított bennünket.
De önfeláldozóan védekeztünk, jól játszottunk, talán a nagyobb helyzeteink is nekünk voltak” – nyilatkozta a Sport TV-nek Borbély Balázs , a Ferencváros edzője.
Hozzátette, tudták, mit várhatnak a Twentétől, de támadásban és védekezésben is sikerült jól futballozni ellene.
A kapus Dibusz Dénes szerint mindenki láthatta, milyen jó ellenféllel kerültek szembe.
A Twente úgy kezdett, hogy levegőhöz is alig jutottunk.
Szerencsére akkor sikerült megszereznünk a vezetést, ami fontos pillanat, főleg idegenben.
Ez megnyugvást adott, utána jól helytálltunk, küzdöttünk, a taktikai feladatokat pedig, amelyeket ránk bíztak, meg tudtuk oldani.
Kapcsolódó Óriási EL-bravúr: Hollandiában szerzett előnyt a Fradi A magyar csapat mindkét gólját Lenny Joseph szerezte.
The post Borbély Balázs: Jól játszottunk, nekünk voltak nagyobb helyzeteink first appeared on 24.hu .

Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.