Az Index információi szerint távozik a Soproni Petőfi Színház éléről Kiss József igazgató, és a helyét Fülöp Péter veszi át, aki az utóbbi egy évben a Nemzeti Színház operatív igazgatója volt.
A lap azt írja, Kiss közös megegyezéssel távozik 2026. augusztus 14-ével – erről levélben tájékoztatta a Vidéki Színházigazgatók Egyesületét, és elköszönt a kollégáitól is.
Mint írják, az igazgató mandátuma eredetileg 2028-ban jár volna le, és már csak hónapok választották el a nyugdíjtól.
A hírt Kóczán Péter , a város kulturális intézményeinek működésért felelős Pro Kultúra Sopron ügyvezető igazgatója erősítette meg az Indexnek.
Kóczán azt mondta, a döntést sok beszélgetés előzte meg, és a hátterében az áll, hogy a tulajdonos – Fidesz-KDNP többségű – önkormányzat kritikát fogalmazott meg a színház működésével kapcsolatban, de a távozás Kiss József döntése volt.
Arra a kérdésre, hogy ki veheti át a színház vezetesét, még nem kívánt válaszolni.
A lap úgy értesült, Fülöp Péter veheti át az igazgatói pozíciót, ám ő az Index megkeresésére annyit válaszolt, hogy minderről hétfőn tud bővebb tájékoztatást adni.
Az ügyben kérdéseket küldtünk a Nemzeti Színháznak, amennyiben válaszolnak, cikkünket frissítjük.
Kicsoda Fülöp Péter?
Fülöp 2025 nyarától a Nemzeti Színház operatív igazgatója volt Vidnyánszky Attila vezérigazgató mellett, de ott az Index szerint már felmondott (a Nemzeti Színház honlapján cikkünk megjelenésekor még ő szerepel operatív igazgatóként).
Korábban vezette a kaposvári Csiky Gergely Színházat, és a Fidesz-kormány alatt politikai tisztséget is vállalt: 2019. július 1-től művészeti, közművelődési és közgyűjteményi ügyekért felelős helyettes államtitkárként dolgozott a Kásler Miklós vezette Emberi Erőforrások Minisztériumában (EMMI), ahol a kultúráért felelős államtitkár Fekete Péter volt.
Legutóbb akkor írtunk róla, amikor kiderült: a legutóbbi választások előtt egyszemélyes cége, az FLP Consulting Kft. 45 millió forint kulturális támogatást nyert egy digitális platform fejlesztésére, míg a cég fő tevékenysége papíron ingatlan-bérbeadás.
Kapcsolódó Ötmilliárd forint kulturális támogatást szórtak ki az utolsó pillanatban, a függetlenek semmit, Tiborcz és Vidnyánszky körei milliókat kaptak Egyetlen független színház sem kapott a választások előtt odaítélt pénzből.
The post Távozik a Soproni Petőfi Színház igazgatója, a Nemzeti Színházból érkezhet az utódja first appeared on 24.hu .


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.