Magyar Péter közösségi oldalán számolt be arról, hogy Budapesten fogadta Nadia Calvinót, az Európai Beruházási Bank (EIB) elnökét.
A miniszterelnök tájékoztatása szerint a megbeszélés középpontjában a kormány által tervezett beruházások finanszírozása állt.
A felsorolt célok között szerepelt a megfizethető lakhatás megteremtése, egy nagyszabású kollégium- és bérlakásépítési program, a vasúti és tömegközlekedési infrastruktúra fejlesztése, valamint vízügyi, egészségügyi és energetikai beruházások támogatása.
A találkozó azért is figyelemre méltó, mert a Magyar Nemzet az elmúlt hetekben több alkalommal is beszámolt arról: értesüléseik szerint a kormány különböző pénzügyi intézményekkel folytat egyeztetéseket egy jelentősebb hitelfelvétel lehetőségéről.
Ennek egyik lehetséges célja az uniós támogatásokból megvalósuló beruházások előfinanszírozása, illetve az azokhoz szükséges önerő biztosítása lehet.
A Magyar Péter által felsorolt beruházási célok jelentős forrásigénnyel járhatnak.
A miniszterelnök külön kiemelte a vasúti és más tömegközlekedési infrastruktúra fejlesztését, amelyhez szerinte sok milliárd euróra lenne szükség.
Emellett a kormány kollégiumok és bérlakások építését, kórházak fejlesztését, vízügyi beruházásokat, valamint a kis- és középvállalkozások, illetve a startupok támogatását is finanszírozná.
Az Európai Beruházási Bank saját forrásaiból, illetve a tőkepiacokon felvett pénzekből nyújt hosszú lejáratú hiteleket és más finanszírozási konstrukciókat.
Így az EIB bevonása önmagában is jelenthet hitelfinanszírozást, amely akár uniós támogatásokkal és más beruházási forrásokkal is kombinálható.
A mostani találkozó tehát nem pusztán politikai egyeztetésként érdekes, hanem a kormány finanszírozási tervei szempontjából is.

Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.