Meggyilkoltak pár nappal ezelőtt egy férfit Esztergomban , az egyik munkásszállón.
Stoller Katalin , a Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője arról tájékoztatta lapunkat, hogy a Tatabányai Járásbíróság egyetértett az ügyészséggel, és elrendelte az emberöléssel gyanúsított férfi letartóztatását.
A gyanúsítás szerint a férfi szeptember 19-én éjfél körül ittasan szóváltásba keveredett a munkásszállón egy lakótársával.
A vitát követően az elkövető visszament a szobájába, majd a későbbi áldozata utánament és bekopogott.
Vérfürdő A kopogásra a férfi kinyitotta az ajtót, és az időközben magához vett késsel megsebezte a folyosón álló személyt a bal oldali kulcscsontjánál.
A megkéselt lakó a sérülésre tette a kezét, majd visszament a szemközti szobába, ahol a barátnője lakott.
Az áldozat barátnője egy törölközővel próbálta elállítani a vérzést és értesítette a mentőszolgálatot.
Az elkövető által okozott sérülés következtében az áldozat a helyszínen meghalt, életét a kiérkező mentősök sem tudták megmenteni.
A letartóztatásról szóló végzést az ügyész tudomásul vette, a gyanúsított és védője fellebbeztek, így az nem jogerős.
Egy másik férfi két napon belül két embert is megölt Esztergomnál.
The post Meggyilkoltak egy férfit Esztergomban first appeared on 24.hu .


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.