A nap folyamán körözést adott ki a Makói Rendőrkapitányság egy 2011-es születésű lány miatt, aki október 11-én, vasárnap tűnt el.
A Blikk arról írt , hogy a 15 éves makói lány szerepelt a hétvégén az X-faktor adásában, ami után számos negatív kommentet kapott, mivel egy olyan dalt választott, amiben trágár kifejezések is szerepeltek.
Az Origo délután arról írt , hogy a lány előkerült, és jól van.
Sokan azt feltételezték, hogy a lány a kommentáradat miatt menekült el, de az anyja, Nikolett határozottan cáfolta ezt az Origónak, a lánya ugyanis „lakásotthonban él Szegeden, és nem tért vissza időben, ezért a nevelőnek hivatalból bejelentést kellett tennie”.
A nő szerint a gyerekét egyáltalán nem viselte meg a műsor, hiszen még májusban vették fel, és a lány már akkor túllendült a zsűri bírálatán. „A szombati műsor után valóban kaptunk negatív kommenteket, miszerint a szülők hibája, hogy a lány ilyeneket énekel, ami inkább nekünk nem esett jól” – mondta a szülő, hangsúlyozva, hogy a dalban nem voltak trágár kifejezések, legfeljebb a szexualitást és az illegális szereket érintette.
A lány egyébként korábban családon belüli bántalmazás miatt került ki a családból, és januárban helyezték el a lakásotthonban, de a helyzet hamarosan rendeződhet, mert a bíróság nemrég visszaadta az anyának a teljes körű felügyeleti jogot, így a kislány hamarosan végleg hazatérhet.
A lapnak a negatív kommentekkel kapcsolatban az apuka is megerősítette, hogy „nincs semmi baj”. ]]>

Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.