Radó Péter volt a napokban a Klubrádió vendége, az ismert oktatáskutató kritikusan viszonyult a Lannert-féle oktatáspolitikához.
Radó egyik első állítása az volt, hogy szerinte a kormányváltás óta eltelt több mint száz nap alatt érdemben nem változott meg a magyar oktatás működésének rendszere, miközben a kormány kommunikációjában már megjelentek az iskolai autonómiáról és a tankerületek önállóságáról szóló állítások.
Az oktatáskutató szerint ugyanakkor ezek egy része félrevezető: a tankerületek nem váltak autonómmá, az igazgatók pedig továbbra sem rendelkeznek valódi munkáltatói jogkörrel.
Szerinte a mostani intézkedések legfeljebb a hangulaton javíthatnak, a valódi decentralizáció és az iskolai autonómia azonban még messze van.
Radó kritikái többek közt: a kormányváltás óta eltelt valamivel több mint száz nap, az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium azonban még csak most próbál felállni, ám nincs költségvetése, és nem volt lehetőség a jogszabályok tömeges módosítására sem. a tanulók és a pedagógusok túlterhelése nem csökkent, az irányítási struktúra sem változott érdemben. az oktatási rendszerben rendkívül erős bizonytalanság alakult ki.
Sokan – magyarázta – ugyanis radikális változásokat vártak pár héten belül, ezért most csalódottak, mások türelmetlenül várják az átalakításokat, megint mások pedig attól tartanak, hogy azok milyen következményekkel járnak majd.
Ez a bizonytalanság a több mint százezer, az oktatásban dolgozó embert is eltérően érinti, miközben azok a keretek, amelyek között a diákok tanulnak, a pedagógusok tanítanak és az igazgatók vezetik az iskolákat, egyelőre nem változtak.
Radó hangsúlyozta: az egyenlőtlenségek csökkentéséhez olyan radikális beavatkozásokra lenne szükség, amelyek jelentős társadalmi és politikai ellenállást váltanának ki.
Az egyik ilyen a túlzott iskolaépület- és intézménykapacitás felszámolása lenne.
Én azt gondolom, hogy nem lehet csökkenteni az iskolai rendszeren belüli szelekciót, ha nem csukunk be 400-500 iskolát – mondta.
Szerinte az iskolák számának és szerkezetének átalakítása nélkül a pedagógushiány sem oldható meg, mivel jelenleg rengeteg apró, részben kiürült intézményt tart fenn a rendszer.
Radó azt is mondta, hogy Csehország vagy Ausztria átlagos oktatási teljesítményének eléréséhez szerinte nagyjából egy szűk emberöltőre, körülbelül húsz évre lehet szükség.
Radóval tavaly mi is interjúztunk: Kapcsolódó „Ha a magyar szülők tudnák, mit szenved el a gyerekük az iskolában, nem lenne ez egy ilyen békés ország” Nem lenne tragédia, ha a János vitéz kikerülne a Nemzeti Alaptantervből.
Nem kell külön fizika, kémia és biológia óra, az iskolai ranglistáknak semmi értelme.
A közoktatás rosszabb Magyarországon, mint az egészségügy.
Mit kellene mégis tenni, ha jobb iskolákat szeretnénk Magyarországon?
Interjú Radó Péterrel, az ország oktatási gurujával.
The post „Ha nem csukunk be 400-500 iskolát…” – ismert kutatótól kapott kritikát a Lannert-féle oktatáspolitika first appeared on 24.hu .


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.