Hajlamos vagyok, vagy legalábbis egy idő után ráneveltem magam arra, hogy a politikát eredményalapon szemléljen.

Jobb az oktatás, vagy rosszabb, nagyobbak a társadalmi különbségek vagy kisebbek, lehet-e teljes, boldog életet élni az országban, vagy nem lehet, inkább lehet, vagy inkább nem lehet.

Ezek a lényeges dolgok, erről szólnak a mindennapjaink.

Sokkal kevésbé arról, hogy mit gondolunk egyes politikusok viselkedéséről, milyen moralitástérképeket rajzolunk fel a vélt / valós személyiségükkel kapcsolatban.

Ezek az esetek többségében lényegtelen értelmiségi beszélgetések, melyek arra jók, hogy mindenki kijelölje a saját térfelét, performálja a saját erkölcsi pozícióját, hogy a tükörbe nézve este még lefekvés előtt azt mondhassa: jaj de jó, hogy tükörbe tudok nézni!

A zsűrizés, bármily szellemes, többször szól a zsűriről, mint magáról a versenyről.

A mondataimmal magamról beszélek, arról: nekem mi fér bele, és ez mit mond el rólam.

A saját erkölcsi mércéimről.

Akik egyetértenek velem: a körön belül vannak, akik nem, azok nem.

A közéleti morális ítélet sok mindenre jó, persze: gondolatmintákat ad, olykor szórakoztat, megismertet nézőpontokat, de funkcióját tekintve nem lehet eltagadni, hogy nem ritkán törzsi rítus, körtáncot járunk, hekatombát mutatunk be mi, akik összetartozunk.

A cím és a bevezető után, aki ezt olvassa, nyilván összerakhatja, hogy éppen kireflektálni igyekeztem magam a számomra kellemetlennek minősített beszédhelyzetből, amibe (most nagy dérrel-dúrral bejelentem, hogy) belelépek.

Erkölcsi alapon fogom bírálni a miniszterelnököt, egy olyan ügyben, amiről azt gondolom, nem színtisztán moralitás-kérdés, hanem a kormányzati teljesítmény része, a fent említett ügyekhez (oktatás, társadalmi mobilitás, egyebek) hasonlóan.

Miközben persze, hát, hogy jövök én ahhoz.

The post Vida Kamilla: Ezek szerint a megszégyenítés 16 éve után a középiskolai zrikálás lesz a magyar állam új anyanyelve first appeared on 24.hu .