Összefoglaló
Magyar HírlapTitkos amerikai légicsapások és megrekedt béketárgyalásokMagyar HangMegvan a Madách és az Új Színház új vezetőjeKEMMA (Komárom)Kemény csaták a tatamin: a tatabányai cselgáncsozó 7. lett az Európa-bajnokságonPortfolioKiderült, kik irányítják majd a két kiemelt fővárosi színházatPrivátbankárA csepergő eső sem mosta el a forintotPortfolioOrosz szál a háttérben: tömeges kibertámadás érte a nyugati hűtőrendszereketMagyar HírlapGrönlandi törvényhozók ratifikálják Trump biztonsági megállapodásátEuronews Magyar'La bola negra' lett a harmadik legtöbb bevételt hozó spanyol filmBlikkKiderült, ki lesz a Madách Színház új igazgatójaKonfrontHamarosan új vezetőkkel folytatja a Madách és az Új Színház – megszületett a döntés az igazgatói pályázatokrólTelex„Ismét egésszé váltunk” – mondta a teljes magyar Erasmus-hozzáférésről az Európai Bizottság alelnökeVilággazdaságMost jelentették be: eldőlt a Petőfi híd sorsa, több száz millió forintot fizet Budapest – de van egy komoly bökkenőMfor.huA forintban lehet bízni – már egy idejeEuronews MagyarPortugál kormány aláírta a TAP részleges eladását a LufthansánakInfostartKidolgozta az NVI a választásokat érintő jogszabályokra vonatkozó módosítási javaslataitMagyar HírlapTitkos amerikai légicsapások és megrekedt béketárgyalásokMagyar HangMegvan a Madách és az Új Színház új vezetőjeKEMMA (Komárom)Kemény csaták a tatamin: a tatabányai cselgáncsozó 7. lett az Európa-bajnokságonPortfolioKiderült, kik irányítják majd a két kiemelt fővárosi színházatPrivátbankárA csepergő eső sem mosta el a forintotPortfolioOrosz szál a háttérben: tömeges kibertámadás érte a nyugati hűtőrendszereketMagyar HírlapGrönlandi törvényhozók ratifikálják Trump biztonsági megállapodásátEuronews Magyar'La bola negra' lett a harmadik legtöbb bevételt hozó spanyol filmBlikkKiderült, ki lesz a Madách Színház új igazgatójaKonfrontHamarosan új vezetőkkel folytatja a Madách és az Új Színház – megszületett a döntés az igazgatói pályázatokrólTelex„Ismét egésszé váltunk” – mondta a teljes magyar Erasmus-hozzáférésről az Európai Bizottság alelnökeVilággazdaságMost jelentették be: eldőlt a Petőfi híd sorsa, több száz millió forintot fizet Budapest – de van egy komoly bökkenőMfor.huA forintban lehet bízni – már egy idejeEuronews MagyarPortugál kormány aláírta a TAP részleges eladását a LufthansánakInfostartKidolgozta az NVI a választásokat érintő jogszabályokra vonatkozó módosítási javaslatait
EUR364.40 FtUSD325.97 FtBTC$77,688
Cikk betöltése